(Kulrursokk)

Móricz Zsigmondot sokan még mindig úgy tartják fejben, mint a magyar falu nagy íróját. Sár, szegénység, paraszti világ, nyers mondatok, kötelező olvasmányok. Nagyon kényelmes kép, de már az általános iskola felső tagozatában is megérdemelne egy kicsivel több igazságot. Valószínűleg a 13 évesek már értékelnék az őszinteséget. Persze nem arra gondolok, hogy toljunk egy Blikket a gyerekek orra elé, benne az író életének szaftos részleteivel.  De ha a tanulók tudnák, hogy esze ágában sem volt falusi díszleteket gyártani, inkább idegrendszereket akart boncolni, nem éreznék annyira kegyetlennek a kötelező olvasmányt. Mert a 20. századi realista prózairodalom egyik legjelentősebb alakja, népszokások helyett azt a pillanatot figyelte, amikor az emberből kibukik, amit legszívesebben saját maga előtt is titkolna.  Írta (ezt érdemes elolvasnod): www.barnakrisztian.hu

Ezért Móricz akkor kezd igazán érdekes lenni, amikor a vályog mögött a tekintetét is észrevesszük. Azt a mindent felszívó kegyetlenül éhes tekintetet, amellyel az életet anyaggá alakította. Beszélgetést, szerelmet, házasságot, fájdalmat, szégyent, féltékenységet, női hangot, férfi gyávaságot. Nála az ember ritkán marad csak ember. Előbb-utóbb mondat lesz belőle.

Ez nem túlzás. A Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz és Holics Janka 1902 és 1904 közötti levelezéséről szóló anyaga azt vizsgálja, hogyan merített Móricz a saját szerelmi levelezéséből, hogyan formálta a magánszövegeket szépirodalmi narrációvá, és hogyan építette a saját kéziratos hagyatékát. Vagyis már a fiatal Móricznál is látszik a veszélyes képlet: az élet nem marad magánélet. Átmegy szövegbe.

Holics Janka nem egyszerűen feleségként állt mellette. Első olvasó, szerkesztő, kritikus, múzsa, modell. A Miskolci Nemzeti Színház Móricz-anyaga szerint Janka férje legalább ötven írásának ihletője és hősnője volt. Ez már önmagában megrendítő. Képzeld el, hogy együtt élsz valakivel, aki szeret, figyel, veszekszik és szenved melletted, közben pedig irodalmi anyaggá is változtat. Ez nem biztos, hogy csak szerelem. Lehet boncterem is, virággal az asztalon.

A szerző verseskötete: Barna Krisztián: A vers testté lesz

A történet legsötétebb csomópontja 1924. Móricz a Búzakalász próbáin beleszeret Simonyi Mária színésznőbe. Ez önmagában is dráma. A helyzet még kegyetlenebb attól, hogy Simonyi abban a darabban játszott női főszerepet, amelyet Móricz a saját feleségéről mintázott. Az író előbb megírta Jankát, aztán beleszeretett abba, aki eljátszotta. Ha ezt valaki regényben találja ki, rászólnánk, hogy fékezzen. Az élet sajnos nem olvas dramaturgiai kézikönyvet.

Itt nem az a fontos, hogy Móricz „rossz ember” volt-e. Ez olcsó kérdés. Az érdekesebb az, mit művel egy írói tekintet azzal, akit szeret. Meddig figyel valakit emberként, és mikortól figyeli alapanyagként. A zseni egyik rémes tulajdonsága, hogy semmit sem hagy parlagon. A szenvedésből is szerkezet lesz. A vágyból jelenet. A bűntudatból napló. A másik emberből szereplő.

Janka tragédiája ezért nem lábjegyzet. 1925-ben öngyilkos lett. Ezt nem lehet harsányan kezelni, mert az már nem kultúrsokk, csak olcsó kegyetlenség volna. Elhallgatni sem lehet. A történet árnyéka ott van Móricz körül. Nem azért, hogy utólag bírói pulpitusra álljunk, inkább azért, hogy lássuk: az irodalmi nagyság néha nagyon közel áll az emberi pusztításhoz. Nem ugyanaz. Veszélyesen közel.

És Móricz nem állt meg itt. Később jött Litkei Erzsébet, Csibe. A történet megint zavarba ejtő. Egy szegény, kiszolgáltatott fiatal nő, akiben Móricz elképesztő nyelvi és emberi anyagot látott meg. A Csibe novellák könyvleírásai szerint Móricz 1934-ben ismerkedett meg Litkei Erzsébettel, több mint 1500 oldalnyi jegyzetet készített az elbeszéléseiből, és 28 novellát írt belőlük. Ez döbbenetes adat. Más ember találkozik valakivel, meghallgatja, sajnálja, talán segít neki. Móricz meghallgatta, és közben egy egész irodalmi aknamezőt nyitott.

Várlak a verses oldalamon

Csibe esetében különösen látszik Móricz kettőssége. Egyszerre van jelen a részvét és a birtoklás. Az érdeklődés és a felhasználás. A társadalmi érzékenység és az írói mohóság. Amit Csibében meglátott, valóban hatalmas anyag volt: szegénység, kiszolgáltatottság, erkölcsi tisztaság, nyers beszéd, túlélési ösztön. Közben ott marad a kérdés: lehet-e valakit úgy megmenteni, hogy közben irodalommá bontod?

Ezért Móricz nem a népies irodalom nyugodt oszlopa. Inkább veszélyes laboratórium. Az ő prózájában minden élő anyag vizsgálat alá kerül. A paraszt nem díszlet, a falu nem folklór, a házasság nem szent intézmény, a nő nem múzsa, a férfi nem hős. Mindenki reped. Mindenki lebukik. Mindenki valami mást mond, mint amit él. Móricz pontosan ezt hallja meg.

A tankönyvi Móricz ezért félrevezető, ha csak a társadalmi valóság íróját látjuk benne. Persze az is volt. Ennél nyugtalanítóbb: ő a magyar próza egyik legnagyobb emberi leleplezője. Nem azért erős, mert tudta, milyen a falu. Azért erős, mert tudta, milyen az ember, amikor már nincs ideje szépen hazudni. Kikötő hírlevél: Versvideók és versdekódolások mentése az e-mail fiókodba

A Sárarany, a Rokonok, az Úri muri, az egész Móricz-világ innen lesz igazán kellemetlen. Nem távoli korszak, nem poros kötelező, nem vidéki kulissza. Folyamatos kérdés: mit csinál az ember a vágyával, a pénzével, a hatalmával, a szégyenével, a házasságával, a másik ember testével és hangjával. Móricznál nincs tiszta szoba. Csak olyan, ahol még nem néztünk be a szekrény mögé.

Ez a Kultúrsokk lényege. Móricz szerelmi élete önmagában még nem volna elég. Másoké is bonyolult. A körülötte történt tragédiák sem önmagukban teszik őt félelmetessé. Az igazi ütés az, hogy nála az élet és az irodalom között alig maradt védőfal. Amit átélt, látott, hallott, azt beledolgozta a műveibe. Ettől lett nagy. Ettől lett veszélyes.

Móricz Zsigmond nem csak falusi író volt, kicsit boncmester is.

Csak az a baj, hogy a boncasztalra néha azok is felkerültek, akik szerették.

indexkép: pim.hu

 script>window.adsDoNotServeAds = true