Skip to main content
2026. május 18., Hétfő, Alexandra, Erik névnap

2026. május 15. Péntek, 09:49 | Csarnó Ákos | Eger ügye

Vágner Ákos: nem szűnik meg a Gárdonyi Géza Színház tánctagozata

 

Rendkívüli közgyűlésen tárgyalták csütörtökön a Gárdonyi Géza Színház helyzetét, bár inkább színpad volt ez a drámaelőadásnak, amit rendezők és színészek adtak elő az egrieknek.

Korábban írtunk arról, hogy Szrvas József színházigazgató brutális nézőszám-zuhanásról és gazdaságilag tarthatatlan helyzetről számolt be, amit a színészek szakszervezete más számokkal cáfolt. A napirendi pont majd 3 órásra sikerült, ahol mindenki kimondhatta a meglátásait, de mivel ez csak egy tájékoztató ülés volt, amit Topolánszky Tamás, a GG Táncszínház vezetője kért, nem hozott, hozhatott érdemi döntést. Így maradt az előadás.

Vágner Ákos polgármester szerint fontos volt, hogy az érintettek nyilvánosan és közvetlenül mondhassák el véleményüket, aggályaikat és szakmai érveiket a képviselők előtt.

A bejegyzés szerint a vita során egyértelművé vált, hogy az intézményben komoly szakmai és emberi feszültségek alakultak ki, ugyanakkor hangsúlyozta: a tények pontos rögzítésére is szükség van.

Vágner Ákos kiemelte, hogy a színház tánctagozata nem szűnik meg. Tájékoztatása szerint a következő évadban 12 új színművész, 4 egyetemi hallgató és 5 táncművész érkezik a társulathoz, miközben több jelenlegi tag is tovább folytatja munkáját az intézményben.

A közgyűlésen ismertetett adatok alapján ugyanakkor az elmúlt években jelentősen csökkent a nézőszám és a látogatottság, emellett szervezeti, gazdasági és jogi problémák is felmerültek a színház működésében. A polgármester úgy fogalmazott: ezekről felelősen kell beszélni.

A városvezető szerint az önkormányzat feladata a stabil működési keretek biztosítása, nem pedig a művészeti vagy munkajogi döntések irányítása. Emlékeztetett arra is, hogy a színháznak kinevezett igazgatója van, aki a munkáltatói jogokat gyakorolja és szakmai felelősséget visel az intézmény működéséért.

„A közgyűlés soha nem gyakorolhat nyomást társulati kérdésekben, szereposztásban vagy művészeti döntésekben” – hangsúlyozta Vágner Ákos, hozzátéve: a művészi szabadság és az intézményi autonómia alapvető érték.

A polgármester ugyanakkor arról is írt, hogy minden intézményvezető felelőssége a folyamatos kommunikáció, az emberi méltóság tiszteletben tartása és a korrekt egyeztetés az érintettekkel.

Bejegyzése végén reményét fejezte ki, hogy a következő időszakban a személyes konfliktusok helyett ismét a színház szakmai munkája és Eger kulturális élete kerülhet a középpontba.

indexkép: Gárdonyi Géza Színház, Gál Gábor


Kapcsolódó cikkek

A mai napon közöltük a rendkívüli Közgyűlés egyik napirendi pontjának súlyos állításai tartalmazó anyagát, amit Szarvas József színházigazgató nyújtott be az önkormányzat elé. Cikkünk megjelenése u...
Komoly pénzügyi és működési problémákra hivatkozik a Gárdonyi Géza Színház új vezetése abban a részletes beszámolóban, amely a február óta történt változásokat ismerteti. Az eger.hu oldalra feltölt...

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!