Skip to main content
2026. július 25., Szombat, Jakab, Kristóf névnap

2021. febr. 25. Csütörtök, 17:51 | EÜ/MTI | Környék ügye

Lassú apadás indult a Közép-Tiszán, de a Tisza-tónál még tart az árvízvédelmi készültség

Csütörtök hajnalban kezdődött az apadás.

A Közép-Tiszán is megindult a lassú apadás csütörtök hajnalban, azt megelőzően tizennégy órán át tetőzött Szolnoknál a folyó, 760 centiméteres vízállással - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) a honlapján.

A tájékoztatás szerint az elmúlt huszonnégy órában folytatódott az árhullámok levonulása a Tiszán és mellékfolyóin. Továbbra is másodfokú készültséget tartanak fenn a Tisza jobb partján Dobapusztától Lakitelekig, a bal parton Fegyvernektől Csongrádig, valamint a Zagyva visszaduzzasztással érintett szakaszán. Jelenleg Kiskörétől Csongrádig 347,6 kilométeren van másodfokú védekezés - írták.

A Tisza-tónál február közepén rendeltek el elsőfokú árvízvédelmi készültséget, amit néhány napra másodfokúra emeltek, majd újra mérsékeltek. A csütörtöki állás szerint elsőfokú maradt az árvízvédelmi készültség tó mentén és a Hármas-Körös visszaduzzasztott alsó szakaszán (Csongrád és Kunszentmárton között), összesen 80,1 kilométeren.

Hódüreg miatt a Zagyva jobbparti töltésének 40-es és 29-es kilométerénél pontszerű harmadfokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn.

Az igazgatóság közölte: a hullámtér feltöltődése miatt a tiszapüspöki és a szolnoki "Mentetlen" területén lévő üdülőövezetek továbbra is víz alatt vannak.

A Kötivizig működési területén lévő önkormányzatok közül másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Szolnok és Tiszakécske önkormányzata.

Az igazgatóság valamennyi belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben: másodfokú a karcagi, a kisújszállási, a jászberényi, a jászkiséri, a tiszakécskei és a kiskörei, elsőfokú pedig a mezőtúri, a kunhegyesi, a törökszentmiklósi, a cibakházi és a ceglédi szakaszon.

A csütörtök reggeli összesítés szerint az elöntés nagysága csökkent: jelenleg 11 ezer 395 hektárt borít víz.

Az igazgatósághoz beérkezett információk szerint Túrkevén és Jászkiséren másodfokú a belvízvédelmi készültség - közölte a Kötivizig.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!