Bűnügyi zár alá került a GG Space Kft gyára Heves megyében – a dolgozók szeptemberben megkapják elmaradt bérüket
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi zár alá helyezte a GG Space Kft. gyöngyösi és gyöngyöstarjáni gyárait, miután a cég 165 dolgozóját június végén egyik napról a másikra elbocsátották, ráadásul elmaradt fizetésüket sem kapták meg. A lépés a szakszervezeti fellépés és politikai közbenjárás nyomán történt meg.
A villamosgépeket gyártó olasz tulajdonú vállalat, a Giovenzana International B.V. magyar leánycége június 30-án küldte el dolgozóit, akiket előzetesen mindössze egy messenger-üzenetben tájékoztattak a döntésről. Azóta sem a májusi, sem a júniusi fizetésüket nem utalták el, a kilépési papírok pedig több ponton jogsértők. Az olasz tulajdonosok ellen – akik már Olaszországban is elítéltek adócsalásért – büntetőeljárás zajlik, vagyonelkobzással és felfüggesztett szabadságvesztéssel.
Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője közölte: a magyar állam szeptemberben megelőlegezi a ki nem fizetett béreket a Bérgarancia Alap terhére. Hangsúlyozta, hogy a cég működésének korábbi jelei – a vagyon kimentése, tájékoztatás hiánya – tudatos visszaélésekre utaltak.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége az elsők között vállalt szerepet az ügyben, jogi segítséget és érdekképviseletet biztosítva. Az érdekképviselet szerint az ügy megoldása hosszabb folyamat lesz, mivel a cég ellen egyelőre nem indult fizetésképtelenségi eljárás. Jogorvoslatok, munkaügyi perek és hatósági vizsgálatok még hátravannak.
A NAV látványos intézkedése, valamint a dolgozók összefogása komoly szerepet játszott abban, hogy az ügy napirenden maradt – a munkások hetekig őrizték az ingatlanokat, megelőzve azok kiürítését. A szakszervezeti vezetők szerint ez az eset is megmutatta: a szervezett fellépés kulcsfontosságú a munkavállalói jogok érvényesítésében.
indexkép: Getty Images
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!