Fő tartalom átugrása
2026. november 08., Vasárnap, Zsombor névnap

Eger ügye

| EÜ
Csütörtök délután megnyitották a Mekcsey utca mindkét sávját, így ismét a korábbi forgalmi rend szereint lehet közlekedni az úton. Szerencsére így a távolsági buszok is visszatérhetnek a régi útvonalra és használhatják a Mekcsey utcát. Ezzel együtt természetesen ismét kétirányúvá válik a Diófakút utca. Mindez jó hír az Almagyar dombon…
| EÜ
Néhány napja az egri Városháza közleményben tudatta, és mi is megírtuk: a Mekcsey utca megnyitását követően szeptember 3-án, hétfőn a Csiky Sándor utca is részlegesen megnyílik. A csapadékcsatorna-re…
| EÜ
„Ez az első olyan Facebook-csoport, amely célja, hogy Egerben és a város környékén élő emberek ismerkedjenek. Társkeresés, barátkozás, mehet bármi. A csoport nyílt, tehát nem moderált, egészen addig…
| EÜ
Megnéztük, hogy az utóbbi időszakban miként alakultak Eger demográfiai mutatói, és sok bizakodásra nem adnak okot a számok. A lakosságszámra vonatkozó utolsó adat 2017-es, ez alapján Egernek 53505 la…
| EÜ
Egerben is elindult a tanév, ám nem minden iskolában megfelelőek a körülmények, legalábbis erről árulkodik a Népszava cikke és az ott megjelent fotók. A lap a Hunyadi Mátyás Általános iskoláról közöl…