Eger ügye
Szeptembertől egy darabig nem lesznek közvetlen vonatjáratok Eger és Budapest között
| egrinapok.hu
Az egrinapok.hu szúrta ki, hogy szeptember 9-től november 15-ig nem lehet majd átszállás nélkül eljutni Egerből Budapestre vonattal. A módosított menetrendre a már korábban elkezdődött pályafelújítási munkák miatt van szükség
„Jelenleg 8-8 közvetlen vonat jár a két város viszonylatában, a menetrend szerint ezekből csak az Egerből 4:3…
Kicsit késésben vannak az átadással, de ősztől újra kinyit az egri minaret
| EÜ
A toronyfelújításnál tart jelenleg a minaret rekonstrukciója, a műemlék épület előreláthatólag kora ősszel lesz ismét látogatható – nyilatkozta a Heol.hu-nak az MNV Zrt. egri irodájának műszaki mened…
Egészen elképesztő: egy egri bringás megkerülte a Földet, több mint 40 ezer kilométert tekert
| TV Eger/EÜ
A napokban érkezett vissza Egerbe Szabó Ádám, aki 2015-ben vágott neki világjáró körútjának szintén a hevesi megyeszékhelyről. A bringás a TV Egernek nyilatkozva elmondta: az emberek nyitottak voltak…
Még sosem láttuk így Eger utcáit – Csodás légi fotók a városról
| EÜ
Szerintünk tök jó dolog, hogy vannak Egerben olyan fotósok, akik elsősorban a maguk és már mások szórakoztatására is rendre újabb nézőpontokból mutatják meg Egert. Közülük is talán a legismertebb – l…
Közérdekű: így vehetők át keddtől Egerben a gyermekvédelmis pénzutalványok
| EÜ
Augusztus 28-án, keddtől vehetik át az erre jogosultak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó Erzsébet utalványokat. Ez - a gyermekvédelmi törvény alapján - azokat érinti, akik augusztu…















