Megnyílt Bódis Péter egri irodája – tíz perc alatt betelt a fogadóóra naptára
Szeptember 1-jén megnyílt a TISZA egri irodája a Kossuth Lajos utcában. Dr. Bódis Péter már az első napon fogadja a választópolgárokat, az érdeklődés pedig jelentős: a 12 órás fogadóórára meghirdetett időpontok információink szerint mindössze tíz perc alatt beteltek.
Ahogy arról a korábbi tervek alapján beszámoltunk, szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a TISZA egri irodája a Kossuth Lajos utca 5. szám alatt. A nyitónapon Dr. Bódis Péter, a párt Heves vármegyei 1-es választókerületének képviselője 12 órás, reggel 8-tól este 8 óráig tartó fogadóórát hirdetett.
Az iroda tehát kedden ténylegesen megkezdte működését, Bódis Péter pedig már fogadja is azokat a választópolgárokat, akik személyesen szeretnék megosztani vele problémáikat, kérdéseiket vagy javaslataikat.
Az érdeklődés már az induláskor komolynak bizonyult: információink szerint a fogadóórára megnyitott naptár mindössze tíz perc alatt teljesen betelt. A helyszínen készült fotó tanúsága szerint a személyes találkozók is megkezdődtek, Bódis az irodában fogadja az előzetesen bejelentkezett egrieket.
A politikus korábban azt írta, azért döntött a rendhagyó, egész napos első fogadóóra mellett, mert már a nyitást megelőzően is sokan jelezték neki, hogy személyesen szeretnének találkozni vele. Az eredeti tervek szerint a mostani alkalom nem egyszeri kezdeményezés: a Kossuth Lajos utcai irodában a későbbiekben rendszeresen tartanak majd fogadóórákat.
Az iroda megnyitásával a képviselő állandó belvárosi helyszínt hozott létre Egerben, ahol a párt és Bódis Péter közvetlen kapcsolatot tarthat a választókerületben élőkkel.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!