Skip to main content
2026. július 25., Szombat, Jakab, Kristóf névnap

2021. márc. 29. Hétfő, 15:29 | Molnár Richárd | Eger ügye

Kiderült, hány vállalkozást tett tönkre a koronavírus-válság Egerben és Heves megyében

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától azt is megtudtuk, mely gazdasági tevékenységeket sújtották leginkább a lezárások. És végre azt is, hogy mit kapnak a vállalkozók az évi ötezer forintos kamarai hozzájárulásért.

A koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt járványügyi korlátozások bevezetése óta, azaz 2020 novembere és 2021 márciusa között 852 vállalkozás szűnt meg Heves megyében, ebből csak Egerben 223 - derült ki a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara válaszából, amelyet az Egri Ügyek megkeresésére küldött. Az érdekvédelmi szervezetet arról kérdeztük, hogy az elsősorban a vendéglátást és az idegenforgalmat érintő korlátozások hogyan befolyásolták a gazdaság működését szűkebb hazánkban.

Az iparkamara szerint az előző év azonos időszakának (tehát 2019 novembere és 2020 márciusa közötti) adatai alapján viszont 35-el, azaz 4 százalékkal kevesebb vállalkozás szűnt meg a koronavírus második hullámának kezdete óta, mint a vírusmentes 2019-2020 közötti időszakban.

A szervezet szerint a statisztika azt bizonyítja, hogy az eddigi időszakig "a vállalkozások kitartásának, felelősségteljes gazdálkodásának, a kormányzati intézkedések hatásának egyaránt köszönhetően a járványügyi korlátozások tekintetében szignifikánsan nem kimutatható a vállalkozások számának változása". Azaz a koronavírus, ebből a szempontból, nem okozott nagy változást, legalább is egyelőre.

Az Egri Ügyek arra is rákérdezett az iparkamaránál, hogy mely tevékenységi körökben szűnt meg a legtöbb vállalkozás a megyénkben, illetve Egerben. A szervezet szerint az adatok alapján nincs egyértelmű összefüggés a vállalkozások megszűnése és a járványügyi helyzet között. Példaként az építőipart hozták fel, amelynek termelési volumene jelentősen nőtt 2020-hoz képest.

A legtöbb vállalkozás az alábbi tevékenységi körökben szűnt meg Egerben 2020 novembere és 2021 márciusa között:

- kereskedelem

- gépjárműjavítás

- szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

- oktatás

- építőipar

- adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység

Heves megyében, Egert is beleértve pedig ezekben a tevékenységi körökben:

- kereskedelem

- gépjárműjavítás

- szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

- pénzügyi, biztosítási tevékenység

vendéglátás zárlat mti

Kérdésünkre, hogy a minden egyes magyar vállalkozás által évente fizetett kamarai regisztrációs díj, azaz 5000 forint ellenében a kamara mivel segítette a Heves megyei vállalkozásokat a járvány kezdete óta, az alábbi összefoglalót kaptuk:

- több mint 2000 vállalkozás fordult a kamara három megyei irodájához (Eger, Hatvan, Gyöngyös) információkért, jogértelmezésért, pontosításért 2020 novembere és 2021 márciusa között

- a Széchenyi Kártya segítségével több mint 1000 vállalkozást segítettek 2020-21 között "áthidaló megoldáshoz", 30 milliárd forint értékben

- online tananyagbázist alakítottak ki a megyei szakképzési rendszer gyakorlati képzésének működtetési érdekében

- online marketing kampánnyal segítették a helyi kézműves vállalkozásokat a karácsonyi időszakban

- Újra Eger címmel fotó- és videópályázatot hirdettek az önkormányzati tulajdonú Eger Város Turisztikai Nonprofit Zrt.-vel együttműködve, hogy készülve a turizmus újraindítására, a pályamunkák segítségével egy célzott, online marketing kampányt valósítsanak meg

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!