Nehéz méltón köszönteni a Hölgyeket, nem véletlenül hagytuk a nap végére. Nem hétköznapi, de szívből jövő sorok Nőnapra. Köszönjük, hogy nektek írhattuk. Boldog Nőnapot!

Reggeltől ezzel sétálok az agyamban: mit írjak, kihez szóljon, anyámat megemlítsem benne, hosszú legyen vagy rövid, tömör, de csattanóval a végén? Csak úgy általánosságban, mindenkihez szóljak, vagy említsem meg a volt feleségem, az ő nővérét, a ma is olyan morcos volt anyósom, akivel én maradtam egy lépcsőházban, vagy emlékezzek a mindig mosolygó nagyira?

Szóljak az összes egrihez, a gimnazistákhoz, a már egyetemistákhoz? A Dobos Cukrászda bájos pincérlányaihoz, a Széchenyi utca kedves virágárusához, a Líceumból kilépő takarító nénikhez, a Bazilikában egymaga imádkozó idős asszonyhoz? Netán címoldalon mosolygó politikusokhoz, az okmányirodában maga mellett egy szál virággal dolgozó ügyintézőhöz? Vagy a lányhoz, akiről azt hittem, hogy rám mosolygott a buszon?

Nem tudok szólni mindenkihez, csak viszem haza a virágot, cserepes, sötétben világít is, és Evelin már nagyon várja. Még csak 4 éves, de biztos, hogy örülni fog neki.