Skip to main content
2026. július 25., Szombat, Jakab, Kristóf névnap

2024. dec. 31. Kedd, 12:31 | Bakos Balázs | Riasztó

Szóváltás ismeretlenekkel, balhé az autóban, jelzőlámpával ütközés

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki az autó vezetőjét többször megütötte, melynek baleset lett a vége. 

A vád szerint a férfi és négy ismerőse 2024 nyarán egy átmulatott éjszaka után, a reggeli órákban megálltak egy hatvani áruház parkolójában, ahol az erősen ittas vádlott ismeretlen személyekkel szóváltásba keveredett. A további problémák elkerülése érdekében az autót vezető józan sofőr és a többi ismerős beültették a férfit a kocsiba, hogy hazavigyék pihenni.

A rövid hazaút során a vádlott nem tudott lenyugodni, vissza szeretett volna menni a parkolóba lerendezni a korábbi konfliktust, azonban a sofőr ennek a kérésnek nem tett eleget. Az autóban hátul középen utazó vádlott ekkor magából teljesen kikelve ököllel ütlegelni kezdte a gépkocsivezetőt, illetve a vállát is megrángatta. A megtámadott sofőr hiába próbált jobb kezével védekezni, nem tudott, majd egy jobbra kanyarodás során az úttestről letért, és egy jelzőlámpának ütközött. A balesetben szerencsére személyi sérülés nem történt.

A vádlott cselekménye a közúti közlekedés biztonságát, illetve a jármű vezetőjének és utasainak életét, testi épségét veszélyeztette.

Az Egri Járási Ügyészség a férfit a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével vádolja.

A vádiratában az ügyészség a felelőtlen utassal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

A fotó a rendőrség helyszíni szemléjén készült. A képen a kocsi baleset utáni helyzete látható.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!