Rémmesék a megyénkből: egy tinédzser és felnőtt társaik vertek, majd raboltak ki egy fiút
Az áldozat gyanútlanul sétálgatott az utcán.
A Hatvani Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást három ecsédi lakos ellen. A nyomozás eddigi adatai alapján a két 21 éves férfi és 17 éves társuk megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019. február 1-jén 22 óra körül Ecséden, a Bocskai Mihály úton odamentek egy gyalogoshoz és a mobiltelefonját követelték tőle, amelyet ő nem adott át, ezért bántalmazni kezdték. Miután megszerezték a sértett telefonját és készpénzét elmenekültek a helyszínről. A fiú a bántalmazás következtében az elsődleges adatok alapján nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrök néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható három helyi lakost, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra és őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgattak ki. Továbbá előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!