Kilenc baleset volt egyetlen nap alatt Heves megye útjain
Ketten is ittasan vezettek a baleset előtt.
Az elmúlt 24 órában a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába négy anyagi kárral járó, négy személyi sérüléses és egy halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
Két személyi sérüléssel járó balesetnél is ittasan ült a sofőr a volán mögé.
Egy erki férfi közlekedett személyautójával 2020. augusztus 2-án kora este Tarnaörs és Erk között, amikor feltehetőleg nem az út vonalvezetésének megválasztott sebesség miatt az útmenti árokba csapódott. A balesetben a jármű utasa orvosi ellátást igénylő sérülést szenvedett. A gépjárművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, továbbá a férfi nem rendelkezett vezetői engedéllyel, valamint a személyautó is ki volt vonva a forgalomból.
A rendőrök további két ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek.
Nincs vége: most motoros ütközött egy autóval Felsőtárkány közelében
A motoros lelépett a helyszínről, a járgányát pedig az út szélén hagyta. Vasárnap valami volt a levegőben Heves megyében, először egy nagyon szomorú balesetről érkezett hír, Andornaktálya és Mezőkövesd között egy hölgy meghalt, miután nekihajtott egy álló teherautónak. Majd az M25-ös egyik összekötőjén történt baleset, aztán Bükkszéken.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!