Késsel fenyegetőzve raboltak ki egy kerékpározó fiút Szentdomonkoson
Vadnyugat Heves megyében.
Az Egri Rendőrkapitányság Pétervására Rendőrőrse felfegyverkezve elkövetett rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást két szentdomonkosi lakos ellen.
A nyomozás adatai szerint a két fiatal 2020. július 7-én 17 óra körül Szentdomonkoson, a Szabadság utcában leszólítottak egy kerékpározó fiút, akit egy késsel megfenyegettek és elvették a mobiltelefonját, majd elmenekültek a helyszínről.
A sértett rokona értesítette a rendőröket, akik rövid időn belül a településen elfogták a 18 éves és 15 éves gyanúsítottakat, akiket őrizetbe vételük mellett kihallgattak, továbbá előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
A járőrök a helyszín közelében megtalálták és lefoglalták az elkövetéshez használt kést, valamit az ellopott mobiltelefont, amit visszaadtak tulajdonosának.
Heves megye - Párnával fojtogatták a betörők az idős asszonyt, hogy elárulja, hol van a pénze
Tízezer forintot és két doboz cigit vittek el a bántalmazott nőtől. Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt két 24 éves fiatalemberrel szemben, akik tavaly decemberben együtt raboltak ki egy idős asszonyt egy Heves megyei településen - írja az ugyeszseg.hu. A két büntetett előéletű vádlott 2019.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!
