Skip to main content
2026. november 07., Szombat, Rezső névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Riasztó

Fellökte és kirabolta a 71 éves nénit a 12 éves srác Mezőszemerén, mosóport és csokit zsákmányolt

Javítóintézetbe küldenék a kiskorú bűnözőt.

Borzasztó ügy részleteit osztotta meg az ügyészség. A vád szerint a bűncselekmény elkövetésekor alig 12 éves terhelt Mezőszemerén, az utcán támadott meg egy 71 éves idős asszonyt, aki éppen hazafelé tartott a bevásárlásból. A sértettnél két szatyor volt, melyekre a fiú szemet vetett, ezért azok megszerzése érdekében a néni mögé osont, hátulról fellökte őt, majd amikor a sértett már a földön feküdt, erőszakkal kitépte a kezéből az egyik táskát, mellyel elszaladt. A vádlott a rablás révén egy csomag kukoricapehelyhez, egy tábla mogyorós csokoládéhoz, és egy doboz mosóporhoz jutott. Az idős nő – a pszichés traumán túl – súlyos sérülést szenvedett.

A büntetőeljárás vádemelést követő, tárgyalási szakaszában a bíróság hosszúra nyúlt szakértői bizonyítást folytatott le, részben ennek a sérülésnek a keletkezési mechanizmusát, részben a vádlott belátási képességét érintően. Mindezek azzal jártak, hogy az ítélethozatal előtt a fiatalkorú terhelt vonatkozásában újabb környezettanulmányt és pártfogó felügyelői véleményt is be kellett szerezni.

A bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként ugyan az ügyészi végindítvánnyal egyezően mondta ki bűnösnek a terheltet, azonban – elsődlegesen az időközben előállt időmúlásra tekintettel – esetében a büntetés kiszabásának elhalasztásról rendelkezett az ügyészség által indítványozott joghátrány alkalmazása, a javítóintézeti nevelés elrendelése helyett.

A vád képviseletét ellátó Füzesabonyi Járási Ügyészség a bíróság ítélete ellen fellebbezést jelentett be. Az ügyészi álláspont szerint a próbára bocsájtás ebben az esetben nem alkalmas a büntetési célok elérésére, az erőszakos bűncselekmény elkövetőjével szemben szabadságelvonással járó intézkedés alkalmazása indokolt, eredményes nevelése, ezáltal a helyes irányú fejlődése érdekében javítóintézeti elhelyezése szükséges.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!