Skip to main content
2026. július 25., Szombat, Jakab, Kristóf névnap

2021. dec. 31. Péntek, 15:57 | Nagy Donát | Mindenki ügye

Orbán Viktor eredetileg nem is Novák Katalint akarta államfőjelöltnek

A miniszterelnök először Kövér Lászlónak ajánlotta fel a tisztséget.

Hosszú interjút közölt az ATV Gulyás Gergely kancelláriaminiszterrel, amiből a HVG szemlézett. Gulyás elmondása szerint azért Novák Katalinra esett a választás, mint következő köztársasági elnök, mert

több felmerülő jelölt közül Kövér László nem vállalta, ennek ismeretében pedig egyetértettünk abban, hogy Novák Katalin jelölése a legjobb döntés.

kövér-mti-koszticsák-szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A miniszter tehát megerősítette, hogy Orbán Viktor először Kövér László házelnökkel beszélt arról, legyen ő a következő köztársasági elnök.

Ő egyértelműen jelezte, hogy – ahogy korábban, úgy – most sem szeretné elfoglalni az államfői széket

– emlékezett vissza Gulyás, majd hozzáteszi:

Egyetlen fajsúlyos érvet tudtam volna felhozni ezzel szemben: a Fideszben nehezen betölthető űrt hagyott volna a házelnök kivonulása a pártpolitikából.

Kövér nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szerinte Magyarországra a legnagyobb veszélyt az ellenzék jelenti, amit titkosszolgálati eszközökkel kéne megoldani.

Mindenesetre ma éjjel egyelőre még Áder János fog beszédet mondani, mint Magyarország köztársasági elnöke.

(Via ugytudjuk.hu)

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!