Koronavírus – Kásler Miklós szerint ismét szigorítások jöhetnek, ha nem elég fegyelmezett a lakosság
A humánminiszter aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az emberek egyre kevésbé hordják a maszkot, és nem tartják a távolságot.
Mint azt a medicalonline.hu kiszúrta, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a hivatalos Facebook-oldalán közzétett felhívásban figyelmeztet arra, hogy ha nem viselkedünk fegyelmezetten, jönnek az újabb szigorítások.
A tárcavezető a videóban azzal kezdi, hogy az utóbbi napokban nőtt az újabb fertőzöttek és a kórházban ápolt, intenzív osztályokon kezelt betegek száma, emellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ is nagyobb arányban mutatta ki a szennyvizekben a koronavírust. Éppen ezért Kásler óvatosságra inti a lakosságot.
Mint fogalmazott, veszítettünk korábbi fegyelmezettségünkből, nem viseljük a maszkot, nem tartjuk a szociális távolságot, szabadtéri rendezvényeken pedig rendkívüli torlódások vannak mellékhelyiségeknél. Ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetet akkor tudjuk konszolidálni, ha fegyelmezetten viselkedünk. "Abban az esetben azonban, ha nem, minden egyéb szabályozást folyamatosan kontrollálni és felülvizsgálni kell" – figyelmeztetett a miniszter, mindenkit arra kérve, hogy tartsa be a közegészségügyi előírásokat.
(Indexkép: Bruzák Noémi / MTI)
Szlávik János: Ősszel jöhet változás a koronavírus-járványban, szigorítások lesznek
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!