Gulyás Gergely: „Dobrev pártja ugyanazt a szellemiséget hordozza, mint egykori nagyapja”
Gulyás Gergely a Bayer Show vasárnapi adásában úgy fogalmazott: „Mindig azt hisszük, innen már nincs lejjebb, de aztán kiderül, hogy mindig van. Hogy innen hová lehet még tovább süllyedni, azt nem tudjuk.” A miniszterelnökséget vezető miniszter a Szőlő utcai javítóintézet ügyére reagált.
Bayer Zsolt a műsorban kijelentette, hogy hasonló „lejáratókampányt utoljára az ötvenes évek kommunistái folytattak”, majd egyetértettek abban, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes minden gyanún és kétségen felül áll.
A Szőlő utcai ügy háttere
A fővárosi javítóintézet korábbi igazgatóját idén nyáron gyanúsították meg emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással. Az ügyészség szerint az 57 éves férfi női társával nehéz sorsú, állami gondozott lányokat futtathatott prostituáltként. Bár a gyermekvédelmi dolgozók korábban jelezték a gyanút, éveken át nem történt előrelépés. A nyomozás jelenleg is tart, miközben egy másik szálon arról is szó van, hogy az igazgatót magas rangú politikusok védhették.
Az ügy politikai botrányt kavart, amikor a DK-s Arató Gergely a parlamentben rákérdezett Semjén Zsolt érintettségére, az interneten terjedő pletykákra hivatkozva. A miniszterelnök-helyettes erre személyesen szólalt fel, hangsúlyozva: „Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm.”
Politikai üzenetek
A műsorban Gulyás és Bayer úgy értékelték: a Demokratikus Koalíció „ugyanaz a párt maradt, mint Gyurcsány idején, sőt ugyanaz, mint az Apró család pártja volt.” Gulyás hozzátette: „Arról nem tehet Dobrev Klára, hogy nagyapja tömeggyilkos volt, de arról igen, hogy ugyanazt a szellemiséget képviseli a magyar politikában, mint egykori nagyapja.”
A beszélgetésben szóba került Hadházy Ákos tüntetése is, ahol a politikus vitába keveredett egy ferences szerzetessel. Gulyás szerint ez azt mutatja, hogy az ellenzék „nem tudta leváltani a kormányt, ezért a következő fél évet igyekszik undorba fullasztani, hátha így nagyobb sikerre jut, mint bármilyen programmal vagy vitával.”
A miniszter végül Magyar Pétert is bírálta, akit „Brüsszel emberének” nevezett. Szerinte a magyarokat nem Brüsszel, hanem Donald Trump véleménye érdekli az energiabiztonság ügyében, és úgy fogalmazott: „Orbán Viktor bármelyik keletnémet tartományban választást nyerne.”
indexkép: MTI, Koszticsák Szilárd
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!