Skip to main content
2026. szeptember 22., Kedd, Móric névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Környék ügye

Egy év alatt kemény 11 percet beszélt Nyitrai Zsolt a Parlamentben, és csak egyetlen indítványa volt

A Fidesz egri helytartója 2018-ban sem halt bele a munkába. Összegezték a Heves megyei országgyűlési képviselők teljesítményét.

A 2018-as áprilisi országgyűlési választás után, május 8-án alakult meg az új Országgyűlés, a heol.hu pedig a parlamenti statisztikákat vizsgálva összegezte a Heves megyéből származó, illetve itt megválasztott képviselők munkáját a 2018-as év végéig. A politikusok tevékenységét a parlamenti felszólalások száma és hossza, a Parlament elé benyújtott önálló vagy nem önálló indítványok száma, valamint a bizottsági üléseken való részvétel alapján értékelték.

Megyénk mindhárom egyéni választókörzetében a Fidesz és a KDNP közös jelöltje nyert: Egerben Nyitrai Zsolt, Gyöngyösön Horváth László, Hatvanban Szabó Zsolt (itt nem csak a városokat, hanem a körzetükbe tartozó településeket is értjük). A többi honatya az országos pártlistákról került be az Országgyűlésbe.

Nézzük először a fideszeseket. A gyöngyösi Horváth László a választás óta még nem adott be indítványt az országgyűlésnek. Volt kilenc felszólalása, összesen 38 perc 21 másodperc hosszan, ezeken bizottsági véleményeket ismertetett, például a sportörvény vagy egészségügyi, családtámogatási, honvédelmi módosítók alkalmával, de a rabszolgatörvény (azaz az évi 400 túlórát is lehetővé tevő jogszabálymódosítás) vitájában is ő szólalt föl, az ellenzéket kritizálva. (Az alábbi képen Horváth László látható, forrás: horvathlaszlo.hu)

A hatvani Szabó Zsolt még szintén nem tett indítványt 2018 tavasza óta, és ötször szólalt föl az államháztartásról szóló törvény, valamint a 2019-es költségvetésről szóló vitában. Összesen 26 perc 21 másodpercig beszélt a parlamentben. Júniusban lett a költségvetési bizottság tagja, a 13 ülés közül tizenkettőn vett részt, ötször helyettessel, vagyis fizikailag csak 7 ülésen járt. Szabó Zsolt 2018-ban a hozzá kötődő közép-amerikai offshore cég számláján lévő óriási összeg miatt keveredett botrányba.

Ezek után nem meglepő, hogy Nyitrai Zsolt sem vitte túlzásba a melót. Ráadásul a megyei képviselők között ő a második legkevésbé szorgos képviselő: nem csak, hogy nem adott be egyetlen önálló indítványt sem, de mindössze 11 perc 15 másodpercet beszélt mintegy nyolc hónap alatt, amit három darab hozzászólásban sikerült letudnia. Ezek a postások, a véradók, illetve a diabéteszesek napja alkalmából hangzottak el. Mivel 2018 januárja és májusa között Nyitrai egyáltalán nem szólalt fel, így a fideszes politikus egész 2018-ban csak 11 perc 15 másodpercet beszélt. Tavaly februárban viszont hat fideszes képviselővel közösen adott be egy indítványt a szövetkezeti törvényhez, így legalább egy kezdeményezésnek részese volt.

A negatív rekord egyébként a Jobbik elnökéé, Sneider Tamásé, aki mindössze háromszor szólalt meg, összesen 8 perc 22 másodpercen keresztül. Ám a jobbikos képviselő más téren szorgalmas volt: összesen 4 önálló és 165 nem önálló indítványa volt. Előbbiek a minimálnyugdíj és az ápolási díj emelését célozták, de firtatta a miniszterelnök nemzetbiztonsági átvilágítatlanságát is.

Az Egerben született Mirkóczki Ádám, a Jobbik Heves megyei elnöke már aktívabb volt: Tizennyolc felszólalása összesen 4 óra 43 perc 12 másodpercig tartott, többször pártja vezérszónoka volt. Emellett 12 önálló és 20 nem önálló indítványt adott be eddig a ciklusban. Kérdései érintették a Gruevszki-ügyet, valamint a letelepedési kötvényeket. Indítványozta a honvédek illetményalapjának emelését, valamint a cafeteria-keret növelését. (Az alábbi képen Mirkóczki Ádám látható, forrás: MTI)

Korózs Lajos (MSZP) 156 önálló és 15 nem önálló indítványt jegyzett. Kérdései, interpellációi, javaslatai a rokkantnyugdíjasokról, nyugdíjas vállalkozók, hajléktalanok érdekeire vonatkoztak, támogatta volna a december 24-i munkaszüneti nap bevezetését, de kérdést tett föl a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítványból eltűnt 1,1 milliárd forintról is. A témát az Egri Ügyek tárta fel.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!