Skip to main content
2026. szeptember 21., Hétfő, Máté, Mirella névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | MTI | Környék ügye

Kutatás: a fiatalok többsége elhúzna Heves megyéből, ha jönne egy jó állásajánlat

Talán ez minden megyére igaz lehet, de valamiért Hevesre nagyon.

Egy ifei felmérésben több mint 37 ezer fiatalt kérdezett meg a PwC a munkavállalási preferenciákról; a felmérésben részt vevők 51 százaléka felsőoktatásban, míg 21 százalékuk középiskolában tanul, 27 százalékuk pedig dolgozik. Az eredményekt most összegezték.
    

Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves korosztály számára. A cafeteria idén annak ellenére kiesett a top 10-ből, hogy tavaly még az előkelő negyedik helyen szerepelt
    

A kutatásából kiderül, hogy a válaszadók döntő többsége (96 százalék) utánanéz a cégnek, mielőtt beadja jelentkezését. A fiatalok 63 százaléka szívesen dolgozna multinacionális vállalatnál, míg 28 százalékuk start-up-nál is elhelyezkedne. A megkérdezettek mindössze alig több mint ötöde (21 százalék) vélte úgy, hogy az állami szféra is vonzó munkavállalási lehetőség.
    

A 25 év alatti válaszadók 94 százaléka megfontolná az országon belüli költözést. Csongrád megyében a legnagyobb azoknak az aránya (78 százalék), akik szívesen maradnának jelenlegi lakóhelyükön. További érdekesség, hogy a Heves megyei válaszadók több mint fele (54 százalék) akár a Győrbe költözést is el tudja képzelni egy vonzó munkahely érdekében.
    

Azonban nemcsak a mobilitásban, hanem egyéb munkahely választási preferenciákat illetően is láthatóak régiók közötti különbségek: a vállalatnál kapott szakmai képzés például Hajdú-Bihar megyében az 5. legfontosabb szempont, addig a fővárosban mindössze a tízedik.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!