Felsőtárkányban, Gyöngyösön és Szilvásváradon a hétvégén már ismét járnak az erdei vonatok
Az utasok számára kötelező lesz a maszkviselés, és a távolságtartásra is figyelni kell.
Az idei tavasz korlátozásai nem csak a parkolókat és az attrakciókat érintették: március közepétől szinte kivétel nélkül valamennyi keskeny nyomközű vasúton üzemszünetet rendeltek el.
A közelmúlt kedvező híreinek hatására már május második hétvégéjén újra felvették a forgalmat néhány helyen, és most a Turista Magazin beszámolója szerint újabbak csatlakoznak.
Mint írják, a Gyöngyösi Mátravasút május 15-től ismét mindkét vonalán üzemel, normál menetrendje szerint, méghozzá a korábbi hírekből ismert, vadonatúj motorokkal korszerűsített mozdonyokkal. Emellett a közelgő hétvégén újraindul a Bükk nyugati oldalának két kisvasútja is Felsőtárkányban és Szilvásváradon is.
Fotó: csodalatosmagyarorszag.hu
A vonatokon kötelező az arc eltakarása – maszkkal, sállal, vagy egyéb eszközzel –, illetve a nem egy háztartásban élők számára kötelező a minimum másfél méteres távolság tartása egymás közt.
Egy-egy kocsiban tehát a megszokott befogadóképesség a töredékére csökken, amit az üzemeltetők több kocsi munkába állításával igyekeznek kompenzálni. Ezek száma azonban véges, így a szerelvényeken várhatóan jóval kevesebb utasnak jut majd hely a megszokottnál. Az üzemeltetők figyelni fogják a kocsik telítettségét, és ha az eléri a megengedett maximumot, újabb utasokat már nem engednek felszállni.
Egyelőre tehát mindenképp érdemes B tervvel készülnie azoknak, akik egy kis tavaszi zakatolásra vágynak – tanácsolja a Turista Magazin.
Részlegesen újraindul az élet Szilvásváradon, korlátozásokkal látogatható a Szalajka-völgy
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!
