Fő tartalom átugrása
2026. november 07., Szombat, Rezső névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Riasztó

Heves megye – Saját lakásán bántalmaztak és raboltak ki egy idős férfit Egerbaktán

Egy kevés készpénzzel távoztak a rablók, akik rövid időn belül rendőrkézre kerültek.

Az Egri Járási Ügyészség portálunkhoz eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy indítványukra a bíróság  elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a gyanú szerint június 20-án éjjel Egerbaktán a saját lakásában kiraboltak egy idős embert.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak az ajtót beszakítva jutottak be a sértetthez, majd egyikük egy zseblámpával belevilágított a felriadó férfi szemébe, miközben azt kiabálta, hogy "rendőrség". Ezután még bántalmazta is az idős sértettet, akitől a két elkövető kisebb összegű készpénzt zsákmányolt. A rendőrség röviddel a cselekmény után elfogta, majd őrizetbe vette a tetteseket.

 

Fotó: police.hu

A bíróság egyetértett azzal az ügyészi állásponttal, hogy a minősített rablás bűntettével megalapozottan gyanúsítható férfiak esetében fennáll mind a bűnismétlés, mind az elrejtőzés veszélye, továbbá az is alaposan feltehető, hogy szabadlábon veszélyeztetnék, vagy megnehezítenék az ellenük folytatott nyomozást. Ezért a nyomozási bíró 30 napra elrendelte a letartóztatást.

Az ülésen távmeghallgatásra került sor, így a gyanúsítottak személyes jelenlétére nem volt szükség. Az elrendelt kényszerintézkedést az ügyész tudomásul vette, a terheltek és védőik azonban fellebbezést jelentettek be a döntéssel szemben.

Hamar elfogták a két rablót, akik egy egerbaktai lakásban megtámadtak és kifosztottak egy embert

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!