Eger ügye
Újabb élcsapathoz látogatnak a ZF-Eger női vízilabdásai
| AGRIASPORT.HU
Harmadik mérkőzését játssza a női vízilabda honi élvonalában a ZF-Eger csapata. Szombaton délután öt órától Dunaújvárosban vendégszerepel Szilágyi Péter együttese. Az egri lányok két vereséggel kezdték a szezont. A legutóbbi – hazai környezetben elszenvedett – betervezett volt, hiszen az UVSE volt a mieink ellenfele a Bárány Uszodában…
Digitalizált egri múlt: régi képeslapokat, könyveket, folyóiratokat nézegethetünk online
| EÜ
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár nagy hangsúlyt fektet a nagy értéket képviselő helyismereti dokumentumai elektronikus közzétételére. Ebből a célból nyújtottak be pályázatot az Emberi Erőforr…
Zárt kapus meccset játszanak szombaton a fővárosban az egri kézis lányok
| AGRIASPORT.HU
A negyedik forduló mérkőzéseit rendezik a női kézilabda NB I/B keleti-csoportjában. Az Eszterházy SC együttesére szombaton 11 órai kezdettel a fővárosi Kőér utcában vár fellépés. Eddigi három fellépé…
Egy másik óvodát is építtet a katolikus egyház Egerben a Servita utcai után, mutatjuk, hol
| EÜ
Ahogy arról a napokban az Egri Ügyek is beszámolt, újabb óvoda épül Egerben egy Servita utcai telken. Az intézmény tervéről a Heves Megyei Kormányhivatal oldalán megjelent dokumentum révén értesülhet…
Hamis gázszámlával próbálták átverni az Eger Televíziót – VIDEÓ
| EÜ
Hamis számlával próbáltak pénzt kicsikarni a Média Eger Nonprofit Kft.-től - számolt be riportjában az Eger Televízió. A napokban érkezett elektronikus földgáz fogyasztásról szóló kivonat szinte telj…















