Eger ügye
Az egyetemi autonómiáért demonstrálnak Egerben vasárnap délután
| EÜ
A fővárosi Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) már egy hónapja blokád alatt tartják a hallgatói. Tiltakozásuk oka, hogy a kormány az állami fenntartásból egy alapítvány kezébe adta az intézmény irányítását, az alapítványi kuratóriumba pedig egyetlen olyan jelölt sem került be, akit az egyetem szenátusa (vagyis a tanárok és a hallg…
Így parkol a teherautósofőr, aki úgy gondolja, hogy az egri gyalogosoknak nem kell a járda – FOTÓK
| EÜ
Sajnos nem újdonság, hogy egyesek a járdát elfoglalva parkolnak Egerben. Ebbe a klubba tartozik az a sofőr is, aki a Brassói utcában úgy állt meg a teherautójával, hogy annak hátulja teljesen elállja…
Több száz doboz játékot juttatott el rászoruló gyerekeknek az egri alapítvány
| EÜ
Az egri székhelyű Kárpátok Alapítvány – Magyarország egy független, nonprofit civil szervezet, amely elsősorban Magyarország északkeleti térségében működik, ahol a leghátrányosabb helyzetű hazai térs…
Vereséggel búcsúzott a Bárány Uszodától a ZF-Eger női csapata
| AGRIASPORT.HU
Lejátszotta második mérkőzését az OB I-ben a ZF-Eger női vízilabda csapata. Az európai póló élmezőnyéhez tartozó UVSE vendégeskedett a Bárány Uszodában. A mieink reménykedtek abban, hogy sikerül nagy…
Hogyan parkoljunk a hétfő reggeli csúcsban egy iskola előtt? Egerben így csináljuk! FOTÓ
| EÜ
Olvasónktól kaptuk az alábbi fotót hétfő reggel, amelyen egy méretes Audi - az olvasónk elmondása szerint 4, de szemre inkább 3 - parkolóhelyet foglalt el egy klasszikus átlós megállással az Egri Szi…















