Fő tartalom átugrása
2026. november 08., Vasárnap, Zsombor névnap

Eger ügye

| Egri Ügyek
Régi barátság folytatódott az egri Neumann és a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium között tavasszal, amikor két diákcsoport látogatott el egymáshoz a Határtalanul! „A kincset a szívében hordozza az ember” pályázat támogatásával. A program fontos része a fiatalok közötti kapcsolatépítés, az együttműködés, amely során barátságok is szövődt…
| Egri Ügyek
Az egrinapok.hu tette fel a kérdést. Jól körbejárták a témát – városképi szempontból. És mint ahogy őket, bennünket sem igazán érdekel, hogy hogy Vajna kisasszony személye vagy akárki más jön ide. Az…
| Egri Ügyek
A rendőrség honlapján közzétett felhívás alapján 2017. május 30-án azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint 2017. május 12-én 23 óra 25 per…
| Egri Ügyek
// A fotókat Sinok Gábor készítette. Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!   //
| Egri Ügyek
Azonban tagadhatatlan, hogy Eger egyik szimbólumáról van szó, a Rádió Egerről. Az elmúlt két és fél évtized alatt a város egyik hangja volt. Persze volt akinek tetszett és volt akinek nem és nyilván…