Eger ügye
Gyorshír: Dobó téri utazási irodát rabolhattak ki
| Egri Ügyek
A rendőrség nagy erőkkel keresi a gyanúsítottakat, Eger környékén még az utakat is figyelik, a járműveket megállítják ugyanis a Dobó téri utazási irodát kirabolták.
A rendőrség szóvivőjét már kerestük, a hivatalos válasz megérkezése után azt is közöljük.
kép forrása: Agria Tv
//
Rablás Egerben
| Egri Ügyek
A Heves Megyei Rendőr-főkapitánysága Bűnügyi Osztálya 10000/102/2016. bűnügyi számon eljárást folytat rablás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
A ren…
Már nem dolgozhat a kórháznál az „utolsó nagy kórházvédő”
| Egri Ügyek
De előtte kiéheztették, ugyanis portálunk információi szerint januári fizetését kapta meg utoljára, miközben folyamatosan dolgozott, ügyelt. Korábban írtunk arról, ami most megtörtént. Május 22-én ka…
Válságban az egri MSZP, veszélyben az országos kongresszus miattuk
| Egri Ügyek
Az MSZP-nél a szokásos kétévenkénti tisztújítás idén sem maradt el, ahogyan azt olvashattuk már az országos elnöki dömpingekről, ám szerkesztőségünkhöz jutott információk szerint a Heves megyei és a…















