Fő tartalom átugrása
2026. november 08., Vasárnap, Zsombor névnap

Eger ügye

| Kovács Dávid
Az Eger alatt húzódó kiterjedt pincerendszerről cikkezik a Turista magazin márciusi – egyébként tematikus, elsősorban barlangokra fókuszáló – száma, amely az érseki pincerendszer mellett a rendkívül felkapott Szépasszony-völgy, valamint a lényegesen kevésbé turistás Verőszala és Felnémet pincesorait is bemutatja. Tóth Judit cikkéhez a…
| Egri Magazin/Veres Petra
"A költő leginkább dokumentált útja" "Petőfi tett arról, hogy jól ismerjük az utazásait, nagyon szeretett erről írni" – fogalmazott dr. Kusper Judit, aki mint elmondta, az Egert is érintő úttal má…
| Barna Benedek
Eger polgármesteri hivatala nemzeti ünnepünk alkalmából városi díszünnepséget tart március 15-én, melynek keretében koszorúzás lesz a Petőfi Sándor téren. A rendezvény idején forgalomkorlátoz…
| Nagy Donát
Nyitrai Zsolt (Fidesz-KDNP) felterjesztésére Egerből ketten is magas állami kitüntetést vehettek át a napokban Budapesten. Dr. Horváth Miklós Gábor háziorvos Magyar Arany Érdemkereszt, míg Gyimesi…
| Nagy Donát
Már tíz város helyi Volánbusz-bérletei is megválthatók a MÁV-START automatákból és a vasúttársaság mobilalkalmazásában – közölte a MÁV Zrt. szombaton a honlapján. Mint írták, márciustól már a M…