Eger ügye
Ismét időutazásra várják az érdeklődőket Egerben: huszonhatodjára tartják meg a Végvári Vigasságokat
| Barna Benedek
Augusztus 13-án és 14-én, azaz most szombaton és vasárnap ismét megidézik a hős várvédők kultuszát az egri várban. A XXVI. Végvári Vigasságok két napja alatt több mint száz hagyományőrző ver tábort a történelmi falak között – tájékoztott a Dobó István Vármúzeum.
Ahogy azt korábban portálunk is megírta, idén pályázaton keresték az 1552…
Több urnát is elszállítottak a Grőber temetőből a falomlás után – FOTÓK
| Kovács Dávid
Az egri Grőber temetőben történt falomlás miatt több urnát is el kellett szállítani a helyszínről, ezeket az egyik egri temetkezési vállalkozásnál helyezték el ideiglenesen – derült ki a Városgondozá…
Több tízezres méhcsalád költözött a Rákóczi út egyik fájára, a befogáshoz a forgalmat is korlátozni kellett
| Kovács Dávid
Egy egész méhcsaládot, körülbelül 50 ezer méhet fogtak be szombat délután az egri Rákóczi úton, a Garzonház előtt, számolt be az RTL Klub híradója.
A raj még tavasszal telepedett meg – akkor még c…
Újra látogatható az egri Grőber temető
| Székely Zoárd
Mától újra látogatható a Grőber temető Egerben – közölték a Városgondozás Eger Hivatalos Facebook-oldalán.
Ahogy arról az Egri Ügyek is beszámolt, pénteken ismeretlen okok miatt bedőlt az egri Grő…
Réti Erikát választották Felsőváros Csillagának
| Kovács Dávid
Az egri Felsővárosért végzett civil önkéntes munkája, közösségi aktivitása, illetve értékteremtő tevékenysége miatt idén Réti Erika kapta meg a Felsőváros csillaga elnevezésű közösségi díjat – jelent…















