Szabó András-éremben részesült Dr. Hadnagy József, a Szociálpedagógia Tanszék vezetője
Kiváló szakmai és tudományos munkájáért Szabó András-éremmel jutalmazták Dr. Hadnagy Józsefet, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Szociálpedagógia Tanszékének vezetőjét, tudtuk meg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hivatalos honlapján.

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat zárásaként a Belügyi Tudományos Tanács ülésén vehette át az elismerést Dr. Hadnagy József, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Szociálpedagógia Tanszékének vezetője, kiemelkedő szakmai és tudományos munkásságáért.
A méltatásban kiemelték Dr. Hadnagy József szerepét a szociálpedagógus képzésben, tudományos tevékenységét az esélynövelés területén, valamint az EKKE Roma Szakkollégiumért folytatott vezetői munkáját.
A díjjal mindezek mellett a tanszékvezető közösségfejlesztés terén végzett szerepvállalását, különösen Eger, Szala városrészben végzett esélynövelő program szakmai támogatását is elismerték.
Kiemelték továbbá a Tudományról Diákoknak Kíváncsiságból tehetséggondozó program jelentőségét, illetve Dr. Hadnagy József a gondoskodáspolitikáért vállalt szakmai tevékenységét.
Indexkép: uni-eszterhazy.hu
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!