Mikor nyit már ki az egri Uránia Mozi?

Még nem tudni, de hogy mennyit kellene költeni rá, az már kezd körvonalazódni.
Még tavaly januárban közölte a mozit üzemeltető Agria Film Kft., hogy várhatóan egy évre zár be az Uránia Mozi, mert felújítják a filmszínháznak is otthont adó Széchenyi utcai épületet. Nos, másfél év és még nem sok fejlemény történt az ügyben, de legalább már annyit lehet tudni, hogy gyorsan rá kellene költeni 64 millió forintot, ahhoz pedig hogy minden rendben legyen,nagyjából félmilliárd kellene.
A Heol.hu szerdai cikke szerint elkészült egy hatástanulmány arról, hogy mi az a minimum, ami kell az újranyitáshoz. Ebben szerepel az a 64 millió forint, amely ahhoz kell, hogy „a tűzvédelmi, katasztrófavédelmi előírásoknak megfelelő legyen az épületrész”. A költséget a mozit üzemeltető Agria Film Kft., az EVAT Zrt., valamint az önkormányzat állná egyharmad-egyharmad arányban – tudatta a megyei portál.
Tavaly januárban még tényleg csak egy évet jósoltak. :-(
Bezár az Uránia Mozi - Egy évre az Agria Parkba költözik
Felújítják a mozinak is otthont adó Széchenyi utcai épületet, ahol nagyjából egy év múlva ismét elindulhatnak a vetítések. Megújul hazánk egyik legrégebbi, ma is moziként funkcionáló filmszínháza, az egri Uránia Mozi. Eger Önkormányzata régóta tervezi a tulajdonában álló Széchenyi utcai, műemléki jellegű épület energetikai, gépészeti és hőtechnikai felújítását, ehhez a forrást pályázati pénzből biztosítják - áll a mozit üzemeltető önkormányzati cég közleményében.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!


















