Így fog kinézni jövő nyártól a felújított Eszterházy tér, itt vannak az első KÉPEK!
Egész jól fest, csaknem félmilliárd forintot adott rá az Európai Unió.
Idén októberben megkezdődött az egri Eszterházy tér felújítása, amely öt másik, belvárosi közterület felújításával együtt (Bajcsy-tömbbelső; Erzsébet udvar; Kossuth utca érintett része; Eszterházy tér és Hatvani kapu tér) mintegy (bruttó) 850 millió forintba kerül majd. Ezen belül az Eszterházy téri fejlesztésre 413,7 millió Ft-ot fordít az önkormányzat az Európai Uniótól elnyert támogatásából. A teljes, belvárost érintő TOP-program része még a HEMO és a Nagypréposti palota teljes körű felújítása is, az öt közterületi beruházáshoz hasonló nagyságrendű összeggel.
Az építkezés nagy vitákat gerjesztett a városban, ugyanis tizennégy fát is kivágtak a térről, ami igencsak elcsúfította a területet, azonban az önkormányzat ígéretei szerint huszonöt új fát ültetnek majd a régiek pótlására.
Most lehul a lepel, Eger önkormányzata elküldte az Egri Ügyek részére a várhatóan jövő nyárra elkészülő, felújított Eszterházy tér látványterveit. Kétségtelen, hogy szépen, rendezetten fest, azonban véleményünk szerint nem túlzottan tér el a jellege és az elrendezése a tér korábbi arculatától. Mindenesetre ha tényleg ilyen lesz, annak Eger csak örülhet.
Iratkozz fel az Azonnali reggeli hírlevelére! Nem linkgyűjtemény:
olvasmány. Nem olvasói vannak: rajongói. Kérj egy Reggeli feketét!
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!


