Hogy mennyire természetes tulajdonsága ez a csapongó eszméket zabolázni próbáló gondolkodásnak, arra biológiai értelemben is az állandó elvágyódás a magyarázat, hogy mindig mások akarunk lenni, mint amik vagyunk

Van az emberi elmének egy sajátosan hasznos képessége, mely segítségével bárki egyszerre képes máshol lenni, holott mégis egy bizonyos helyen van. Ennek az egyszerű „szoftvernek” a segítségével könnyű elképzelni unalmas szituációkban, hogy egészen máshol járunk. Fel sem tűnik, hogy buszon ülve, sorban állva, metrón, mozgólépcsőn, iskolai előadáson csak a testünk van jelen, gondolatban eközben távoli vidékek vadregényes tájain vágtatunk, tengerpart fövenyén heverünk, egy ócska jaguárral száguldozunk, királyi vendéglőben mosogatunk, vagy éppen rokoni látogatást teszünk a zuluk földjén.

Hogy mennyire természetes tulajdonsága ez a csapongó eszméket zabolázni próbáló gondolkodásnak, arra biológiai értelemben is az állandó elvágyódás a magyarázat, hogy mindig mások akarunk lenni, mint amik vagyunk. Akár fejlődésünket elősegítő óhaj is egyben, hogy egy pillanatra madarak, amőbák, mindenféle szauruszok, tapírok, tulkok, s csak a legvégső esetben főemlősök legyünk. De melyik költő nem akart még szél, kő, víz, vagy fa lenni. És lett is.

Bármilyen szituációban, lelki alkattól függően repülhetünk az öt kontinens bármelyikére; a haladóknak szóló ajánlatok között a galaktikus célpontok a legvonzóbbak. Távoli csillagködök, kikötői kocsmák félhomálya, több ezer méteres hegyláncok csúcsai kínálnak vonzó alkalmat a pillanatnyi átlényegülésre, a jelenvalótól való megszabadulásra.

Gondoljuk el, ez a képesség mennyire jól jöhet mondjuk bírósági tárgyaláson, majd esetleg a börtönben a bezártság oldására.  Vagy orvosi beavatkozás közben. A teljes lelki feloldódásnak nagyon jótékony módja a fizikai ellazulást is eredményező máshol lét, a például munkahelyi értekezlet közben szerzett mélytengeri élmények, idegen ágyakon töltött szerelmes pillanatok tapasztalata.

Ha csak a napi rutin fáradalmait próbáljuk meg ledobni magunkról, képzeljünk egy frissítő forró lábfürdőt, s íme óceáni viharban, vagy fürdőző japán makákók között találjuk magunkat.

A mindennapokból való kizökkenéshez nem kell különösebben erős idegzet, s nem kell nagy távolságra menni, hiszen a naprendszerben a pult egyik oldalán bárhol megtalálom magam, a legtermészetesebb valójában. A lényeg, hogy időben felismerjük a megfelelő tragikus szituációt és levetkőzzük magunkról annak béklyóját.

Ha megvan az úticél, le sem kell hunyni a szemet, s egyszerre elfelejtem hol vagyok.

Feleden az önkormányzati ülésen elhangzó ostobaságot, a főnököm ordítását, a rugalmatlan munkát. Hogy valahol nem ismerik el a szakmai végzettséget, hogy a közfoglalkoztatott jobb munkát kap, mint a diplomás szakember. Hogy beosztják a szabadidőmet, ellopják a perceimet. Az operett estek kivénhedt primadonnáit is a múlt ködébe burkolom. Elfelejtem az ünnepnapon kötelező ingyenmunkát, a túlórákat és azt, hogy nincs minden rendben Bélapátfalván.