Az az igazság, egy olyan többismeretlenes egyenlet Magyarország nekem, hogy a megfejtését nem is igazán értem. Lehet kimondani mondatokat arról, honnan jövök és hogyan kerültem én északra, Skóciába, he, ki gondolta volna, de komolyan...szóval, mondhatok mondatokat, de mindig jönnek új történetek, amelyek újra rendszerezik a tetriszt a fejemben és új nézőpontot adnak. Háromezer kilométer. Csak Edinburgh városában van valami 8000 bejegyzett magyar, Glasgowban szerintem több, London a 2. legnagyobb város , mármint magyar, százezrek élnek csak ott otthonról. Megint kijött egy statisztika, hogy a múlt hónapban, még attól is kevesebb gyerek született, mint egy hónappal korábban, pedig már az is egy világcsúcs volt, igen, a béka feneke alól indulva.

A múlt héten, egy gyárcsarnokba rendezett rögtönzött techno buliban voltam, illetve hangpróbán. Egy magyar szerelő, valami 4 év alatt olyan hangrendszert rakott össze, hogy nem is merte bekapcsolni rendesen , minden tagját, mert félt, megroggyan az épület és most nem viccelek. Szóval kiugrottam én is vagy 2 órára, nagyon érdekes volt, voltunk vagy huszan, kb, mindenki magyar. A hangpróba megvolt, ittam 2 sört, szóval nem is ez volt az igazán érdekes, hanem a beszélgetés egy hátsó szobában, ahol a honfitársak, random emberek a tetriszből, kifejtették az álláspontjukat. Volt ott felsővezető, vállalkozó, programozó, gyári munkás, autószerelő, 35 éve itt élő mesés erdélyi akcentussal egy hölgy, jómagam a kertépítő vonalról, egy életművész, fiatalok és kicsit idősebbek. Olyan parázs égett pár ember szemében, hogy nem lehet leírni. Nem mindig boldog az ember idegenben, gyökerétől megfosztott fa, kitépett, átültetett virágok vagyunk, árvácskák, vagy a bulisok, estikék. Haza akarunk menni.

Nem mindenki, de úgy láttam, hogy ha bele gondolnak az emberek, és feldereng egy élhető ország képe, ahol a Partizános Marci és az ultra konzervatív Kassai, akitől nekem is van egy íjjam, így beszélgetnek, a képernyőn, hogy lehet hazamennénk. Nem teátrálisan, vagy belovagolva, mint egy színész, de bennem is felvillant, hogy szívesen beiratnám a gyerekeimet egy magyar suliba, csak egy évre, ha van kedvük persze, hogy megtanuljanak írni magyarul , meg kicsit látni mást, mert sem magyar verset, sem semmit nem ismernek. Skótok ők, akik szépen beszélnek magyarul, de a kultúrájuk bizony brit , skót. Nincs ezzel semmi baj, kérdeztem Ilka lányom, hogy Ő látja e a színeket , mikor beszél másokkal? Mármint , hogy látja e, hogy valaki fekete, indiai, mikor játszik vele, vagy nem is fogja fel, hogy mások, máshonnan származnak?

-Apa, látom, hogy mások, de nem értem a kérdést, soha nem jut eszembe, hogy erről gondoljak...Ők a barátaim, miről beszélsz?

Gondoljak, ez is egy tipikus fordulat, úgy beszélnek magyarul, hogy közben angolul beszélnek, nem valamire gondolnak, hanem valamiről, ahogy az angol mondja, about something. Esetleg ezt a nyelvtant lehetne kicsit javítani, otthon, eszembe jut, hogy az talán nem nacionalizmus, hogy a csodás és ritka anyanyelvünk szépen megtanulják. De ezzel sincs gondom, ami van most, de eszembe jutott.

Látom az elsápadt Lázárt, a vidéki parasztbárót, aki sápadtan hallgatja az idős parasztot, Mezőtúron, és már nem tudja félbeszakítani a beszéd cunamit, mert azok az idők elmúltak. 

Az idős úr, meghalt családtagjairól beszél, akik a kórházban haltak, mert nem volt aki rájuk nézzen és a választékos gigerli, csak nézi a földet és tudja, mert nem hülye, hogy elment ez az egész , lehet a kastély is vele bukik. Bukik majd ő is, mert ez nem a Petneházi, Csák, Czibak, Károlyi dinasztia, csak egy felkapaszkodott parvenu, egy szárba sem szökkent családfa, első árva csírája.

Magyarországon, elég sok olyan kapcsolatom van, volt , ahol azért voltak bennfentes információk. Ezért is voltam dühös és elég hülye, hogy 10 éve, még nyilvános szereplést vállaljak, nem értve meg, hogy veszélyes és bosszúálló emberekkel állok szembe és boldog vagyok, hogy eljöhettem, sem családom, sem javaim nem bántották. Szóval ezeken a bennfentes beszélgetéseken, olyan történeteket hallottam, jelenlegi vezetőkről, hogy hol vinnyogva röhögtünk, hol sírtunk. Rendszerváltáskor, kerti partikon hatalmas jointokat szívó későbbi képviselő, aki habozás nélkül küldene börtönbe fiatalt, mert irígy és a törzsi szekta ezt parancsolja, csak azért, mert azt csinálja, mint ő , korábban. Asztalon diákokkal szexelő egykori tanár, már reggel kilenckor tök részeg miniszter, kikerekedett, féket veszett emberekről szóltak a sztorik, az elmúlt 25 évben és én nem értettem, hogy ezt csak én hallom? Felvásárolt vállalkozások, zsarolt vállalkozók, leteremtett közalkalmazottak, bezárt lapok és portálok, alapítványok. Látens melegek, akik homofóbban tolják, alkotmányt író, 100 ekivel menekülő laszteksz isten Brüsszelben. Ennyi drog feléért, már 5 évet lehet csücsülni, de lehet 10 lesz, az új törvények alapján...Oda akarok kijukadni, hogy az én kapcsolataim nem igazán jelentősek. Akik ezeket mesélték, átlagos figurák, esetleg alsóbb polcokon dolgozó munkatársai a gazembereknek. Magyarán, ha hozzám ezek a történetek eljutottak, milliók hallgatták ezen kalandokat. Végtelenül szomorú történetek ezek. 

Baráti társaságban is hallottam kortársakról. Ezek barátok, haverjainak , barátai voltak, másik megyékből, de a történetek, azt hiszem igazak voltak, annyira szürreálisak, hogy ezt nem lehet kitalálni, Macskajajos novellák, ilyet csak az élet ír, meg Hrabal. Magas beosztásban lévő fater kocsijával száguldozó, bekokózott kortársaimról, évekig hallgattam a mende mondákat, érinthetetlen falanxról, kasztokról, közben a vidéki romát, meg börtönbe juttatják a rendőrök, mert nincs lámpája.

Ezért gondoltam, hogy kiállok, beszédeket mondani. Az elsőre eljött 500 ember, a másodikra 300, a harmadikra 40, abból 15 rendőr volt, civil és egyenruhás. Ott én megértettem, hogy beszari nép lettünk, olyan , aki azt hiszi, mert valaki a nagy ház falára festette az 56-os festményt a felüljáró mellett, majd kihúzhatja magát. Kéremszépen, az a nép, ami nem kérte ki magának ezt az elmúlt évtizedet, és a korábbiakat, az beszari. Én is féltem, nagyon is, de valahogy túl sok mesét, meg regényt olvastam, bízom a jóban és az igazságosságban.

Hazamennénk, hazamennék, illetve nem azonnal. A gyerekeim világosan megmondták, hogy Ők ide tartoznak, ezt el is fogadom, nem fogom rángatni őket. Nem örökre mennék haza, de a lehetőség, hogy több időt töltenék a szeretteimmel otthon, nem csak évi 10 napot, ha ugyan, idén nem is megyek, szóval ennek a lehetőségnek a felvillanása nagyon megmelengeti a szívem. Nyolc éve itt élek, és már látom mennyi gyereket öntöttünk ki a fürdővízzel. Tragédia ez, hogy a szüleim , nincsenek napi kapcsolatban a gyermekeimmel , és tragédia, hogy a feleségem szülei is elvágva nézik a képernyőt, ahogy a 15 éves csivitel a lovardai élményeiről, Ilka meg az új receptről, Andor meg a kosár klubról, ahol olyan kosarakat dob, hogy az edző nem hiszi el, 10 éves és alacsony mint egy kerti szék. Down szindrómásként normál suliba jár, mikor kortársai magyarországi helyzetéről olvasunk, titokban mindig elmondok egy imát, pedig nem vagyok vallásos, isten látja lelkemet!

Szóval ülünk a gyárcsarnokban és beszélgetünk. Az egyik srác, csajozni jár haza, mert nagyon nehéz partnert találni a skótok között, szeretne partnert, de ehhez haza kell járni, mert neki ez komfortos és én ezt megértem. A másik földeket vett, építkezni akar, de nem ebben a rendszerben, kivár és gyűjti a pénzt, ha olyan lesz a lehetőség. A programozó, alig várja, hogy hazamehessen, Tatabányáról is tud ide dolgozni, az online térben nem kell bejárni az irodába. Hiányzik a családja és én ezt is megértem.

Egy magyar családnál voltam egyszer kerítést festeni, egy graffitit kentem nekik, Republic szólt és gulyást csináltak. 

Valami megváltozott otthon. Érzik a vesztük, gyorsan még megpróbálják eladni a családi ezüstöt, hallom, most megy el az Ifi ház, látatlanba hagy tippeljem már meg, ugye szálloda lesz? Igen? És ugye M vagy T betűvel fog kezdődni az új tulajdonos neve. Ne keseregjenek. Ezek csak házak, falak, tárgyak. A szabadság az, hogy körberöhögnek egy papot, aki több 10000 ember szórakozását akarja elrontani, hogy kikérik maguknak, ha a rendőr úgy beszél önökkel, hogy az iskola szolgáltatás és a doki ki van fizetve, nem túlterhelt és gondoskodik Önökről. A szabadság az, hogy kihúzott gerinccel járunk, járnak, hogy elmúlt ez a rossz álom, amibe ez a kövér kis ember és különböző érdekekből, kapcsolódási pontokkal, pár 100  hozzá kapcsolódó ember lélek vesztve rohan, a zsebükből , meg esnek ki a javak...

Nem egymást kell bántani, mert ezek csak lőzungok, hanem fel kell állni. 

Valami 10 éve volt egy tanár tüntetés. Azt kérték a szervezők, hogy az iskolából a kollégák álljanak ki a suli elé.

Felnémeten négyen álltunk ki.. A szüleim, egy utcabeli meg én.

Emberek, ez így nem fog menni!

Kockáztatni kell a boldogságért, fel kell állni!

Nekem ne mondja senki, nem lehet megcsinálni! Én megfizettem a szabadságunk árát, azért vagyunk itt, ezért tartunk itt.

Most Önök jönnek!

Sior korábbi munkái itt érhetők el az Egri Ügyeken, de ha az újabbakra is kíváncsiak vagytok, akkor az instagramon vagy a facebook felületén is felkereshetitek.