Riasztó
Május eleje óta több mint 8 millió forint bírságot szabtak ki a védelmi intézkedéseket megszegőkre
| EÜ
Több mint nyolcmillió forintnyi helyszíni bírságot szabott ki 312 ember ellen a rendőrség május 4, vagyis a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet életbe lépése óta – közölte a Népszava kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A rendőrség tájékoztatásából az is kiderült, hogy a bírságolás mellett 771 esetben figyelmezt...
Heves megye – Pár napon belül háromszor próbált meglépni a fiatalkorú fogoly
| EÜ
Az ugyeszseg.hu-n megjelent közlemény szerint az Egri Járási Ügyészség a napokban emelt vádat a bíróság előtt az ellen fiatalkorú fogoly ellen, aki néhány napon belül háromszor is szökni próbált.
...
Villanyoszlopnak ütközött egy terepjáró Abasáron, a sofőr a járműbe szorult
| EÜ
Villanyoszlopnak ütközött egy terepjáró Abasár Vörösmarty Mihály utcájában, hétfő éjszaka – közölte honlapján kedden a katasztrófavédelem.
Az ütközés következtében az oszlop eltört, a vezetékek ...
Baleset okozott torlódást az M3-as fővárosba vezető szakaszán
| EÜ/MTI
Jelentős torlódásra kell készülni az M3-as autópálya fővárosba vezető szakaszán, ahol öt autó rohant egymásba – közölte a rendőrség szerda reggel a honlapján.
A közlemény szerint a baleset a sz...
Kamasz segítette az átányi betörőt, egy tűzhellyel léptek meg
| EÜ
Az Egri Járási Ügyészség nemrégiben vádat emelt egy felnőttkorú és egy fiatalkorú személlyel szemben.
A vádirat szerint egy 23 éves fiatalember a 2020. január 6-ra virradó éjjel Átányban egy 17 ...