Riasztó
Nagy fogás: hét emberre csaptak le a rendőrök egy nap alatt a megyénkben
| EÜ
Heves megyében az elmúlt 24 órában hat közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül kettő sérüléssel végződött, négy esetben anyagi kár keletkezett.
A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, közülük három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, négy főt az ellene kiadott körözés alapjá...
Késői fékezés miatt baleset volt Egerben az Árpád úton kora reggel - FOTÓ a helyszínről
| EÜ
Ráfutásos baleset történt Egerben az Árpád úton, Kerecsend felé kedden reggel - értesült az Agria TV, amelynek az alábbi fotót köszönhetjük a helyszínről.
A balesetben senki sem sérült meg. A he...
Két baleset is történt 24 óra alatt a megyénkben
| EÜ
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléses és egy anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A rendőrök egy s...
Romlott dinnyét dobáltak az autókra az M3-as felüljárójáról az unatkozó fiatalok
| EÜ
Vádat emelt az ügyészség egy 18 és egy 19 éves fiatal ellen, akik tavaly augusztus egyik éjjelén romlott dinnyével és kavicsokkal dobáltak meg három járművet az M3-as autópálya vajai felüljárójáról...
Kemény csattanások voltak, hat baleset is történt egyetlen nap alatt a megyénkben
| EÜ
Heves megyében az elmúlt 24 órában hat közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül négy sérüléssel végződött, két esetben anyagi kár keletkezett. Az egyik bale...