Fő tartalom átugrása
2026. november 07., Szombat, Rezső névnap

Riasztó

| EÜ
Az egri Ciszterci templom saját Facebook-oldalán számolnak be egy egészen elképesztő esetről: eddig ismeretlenek rendszeresen fosztogatnak a templomban. A perselyekből szedik ki az oda bedobott adományokat, tehát az aprópénzt.   Az a baj, hogy elég rossz minőségben rögzít a templom kamerája, így csak az látszik, hogy két nő a foszt…
| EÜ
A NAV pénzügyi nyomozói több mint nyolcezer-ötszáz doboz cigarettát foglaltak le abból az autóból, amit vezetője és utasa a rendőrök elől menekülve hagyott hátra Besenyőtelek határában. A szto…
| EÜ
Egy csaknem halálos kimenetelű kocsmai verekedés ügyében tartott tárgyalást hétfőn az Egri Törvényszék. A vádlott 2016. május elsején délután Lőrinciben egy kocsmában múlatta az időt, ahol megjelent…
| EÜ
Az ügyészség keddi közleménye szerint a vádlott, egy 20 éves szihalmi férfi 2017. augusztus 30-án, délután, egy kölcsönkért személygépkocsival Szihalomról tartott hazafelé úgy, hogy az általa vezetet…
| EÜ
Lopás gyanújával körözi az alábbi képen látható férfit az Egri Rendőrkapitányság. Az ismeretlen személy 2018. szeptember 16-án 13 óra 15 perckor Eger egyik éttermének konyhájába engedély nélkül bemen…