Skip to main content
2026. július 24., Péntek, Kincső, Kinga névnap

2021. jan. 25. Hétfő, 12:51 | EÜ | Riasztó

Verekedésbe torkollt a baráti iszogatás Horton, a házigazdának az orra is betört

Füvet vágni ment a barátjához a férfi, közben berúgtak és összevesztek.

Vádat emelt a Hatvani Járási Ügyészség egy hatvanadik életévében járó ecsédi férfi ellen, aki tavaly ősszel súlyosan bántalmazta nála hét évvel idősebb ismerősét Horton – tájékoztatta az Egri Ügyeket Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

A sértett baráti viszonyban volt a vádlottal, akit 2020. november 11-én elhívott magához azért, hogy egy motoros kaszával levágja nála a füvet. A munkavégzés szüneteiben a férfiak együtt borozgattak, így azután mindketten ittas állapotba kerültek a fűnyírás végére.

A jól végzett munka után a vádlott nem indult rögtön haza, hanem még inni kért, ám eközben a lakás előszobájában – pontosan már meg nem határozható okból – szóváltás alakult ki kettejük között. A vita dulakodásba torkollott, melynek során a vádlott addig ütötte ököllel a védekező sértettet, amíg az a padlóra nem került. A bántalmazott házigazda az ökölcsapások következtében orrcsonttörést szenvedett.

A járási ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádolja a büntetlen előéletű elkövetőt, akivel szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.

pikrepo ököl
Fotó: pikrepo.com

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!