Mindenki ügye
Szeles, de melegebb idő várható
| Csarnó Ákos - Időkép
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb az északi határ közelében alakulhat ki egy-egy gyenge futó zápor. A déli-délnyugati szelet élénk, erős lökések kísérik majd, de a Dunántúlon többfelé viharos széllökésekre is számítani kell. Hajnalban 1 és…
Közösen indul a DK, az MSZP és a Párbeszéd a uniós parlamenti és a budapesti önkormányzati választáson is
| Csarnó Ákos
A DK, az MSZP és Párbeszéd közös, stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötöttek, ez a megállapodás az Orbán-rendszer leváltásáról szól – jelentette be csütörtökön délben Dobrev Klára, a DK…
Ön is 605 ezer forintot keres? Mert ennyi az átlagbér.
| Csarnó Ákos - MTI
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2024 januárjában a bruttó átlagkereset több mint 605 ezer forintra emelkedett, ami azt jelenti, hogy az előző évhez képest 14,6 százal…
Végighallgatták a fideszesek Karsai kérését az eutanázia ügyében, de szó nélkül leszavazták
| Csarnó Ákos
Személyesen jelent meg Karsai Dániel az Országgyűlés igazságügyi bizottságának keddi ülésén, de ennek ellenére a kormánypárti képviselők hozzászólás nélkül leszavazták, így nem lesz több vita az euta…
Indul a melegedés
| Csarnó Ákos - Időkép
Szerdán keleten - északkeleten indul felhősebben a reggel, majd a változóan felhős-napos délelőttöt követően délután nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Egy hidegfrontnak köszönhe…










