Mindenki ügye
Jelentősen visszaesett a születésszám, miközben emelkedett a halálozások száma Magyarországon
| Csarnó Ákos
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2025 márciusában 5885 gyermek született Magyarországon, miközben 11 198 ember hunyt el. Ez azt jelenti, hogy a születések száma 8,9%-kal, míg a halálozásoké 4,9%-kal változott az előző év márciusához képest: 572-vel kevesebb gyermek jött világra, és 523-mal többen haltak meg.
A ter…
Helyenként kialakulnak záporok
| Csarnó Ákos
Pénteken sok felhő lesz az ország nagy része felett, naposabb időszakokra a Dunától keletre számíthatunk. Sokfelé készülhetünk esőre, záporokra, elsősorban a Dunától keletre zivatarokra is, ného…
A kormány nemzeti gyásznapot hirdetett szombatra
| Csarnó Ákos
A csütörtök délután megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány rendeletet adott ki, amely szombatra, Ferenc pápa temetésének napjára nemzeti gyásznapot jelöl ki.
A rendelet előírásai alapján ezen a…
Orbán Viktor: A Tisza Párt tagjai a nemzet részei, mint a balsors a Himnuszban
| Csarnó Ákos
Orbán Viktor meglepetésszerűen részt vett Szijjártó Péter és Menczer Tamás fórumán szerdán.
A miniszterelnök beszédében arról beszélt, hogy a 2026-os választási kampány egy új politikai térben zajli…
Az államtitkár a Tisza Pártot okolta a kórházfejlesztések elmaradásáért, de egy felújított kórháznál
| Csarnó Ákos
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerdán sajtótájékoztatót tartott a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ előtt, ahol arról beszélt, hogy a kormány elkötelezett az egészségügy fejl…








