Mindenki ügye
Tömeg gyűlt össze vasárnap este a Kossuth téren a Fidesz új törvényjavaslata ellen
| Csarnó Ákos
Vasárnap délután demonstrációt tartottak a budapesti Kossuth téren, a Parlament előtt. A tüntetést egy magánszemély szervezte, célja az volt, hogy a résztvevőkkel együtt tiltakozzon a Fidesz által benyújtott, „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslat ellen. A tér már fél 6 után nem sokkal megtelt demonstrálókkal.
A szervező sze…
Marad a szél, eső, zápor továbbra is jöhet
| Csarnó Ákos
Hétfőn erősen felhős idő várható kisebb esővel, záporokkal. Erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Reggel 13, délután 18 fok körül alakul a hőmérséklet.
Kedden az ország nagy részén sok n…
A Fidesz csodafegyvere: elstartolt a Harcosok Klubja
| Csarnó Ákos
A Fidesz új kampányeseménye, a Harcosok Klubja látványos külsőségekkel és hangos szónoklatokkal rajtolt el a BOK-csarnokban, ahol tízezer főnyi résztvevőt mozgósítottak, hogy Orbán Viktor vezetésével…
Óvodában népszerűsítette a katonáskodást a honvédség - gázálarccal, egyenruhával, rohamsisakkal
| Csarnó Ákos
Látványos kitelepüléssel jelent meg a Magyar Honvédség egy nyíregyházi óvoda udvarán, ahol a gyerekek számára tartottak interaktív programokat május 14-én. Az esemény célja a honvédelem világának bem…
Szeles idő elszórt záporokkal
| Csarnó Ákos
Pénteken a naposabb reggelt követően napos-gomolyfelhős időre van kilátás, helyenként futó zápor is kialakulhat. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Reggel 5, délután 16 fok körül alakul a hő…








