Változtak az építési szabályok: mostantól az előkertekben is lehet garázst vagy sufnit építeni
Augusztus végén módosult a Településrendezési és Építési Követelmények Alapszabályzata (TÉKA), amely számos ingatlantulajdonos számára kedvező változásokat hozott – írja a hóvége.hu. A rendelet egyszerűbbé és rugalmasabbá teszi a telkek beépíthetőségét, valamint bővíti a melléképítmények körét.
A korábbi szabályozással ellentétben mostantól az elő- és oldalkertekben is lehetőség nyílhat melléképítmények elhelyezésére, amennyiben a helyi építési szabályzat (HÉSZ) ezt megengedi. Ez vonatkozik például garázsokra, kerti tárolókra, de immár olyan létesítmények is bekerültek a listába, mint a csapadékvíz-tárolók, oltóvíz-tartályok vagy sprinkler gépházak.
Fontos változás az úgynevezett „szabályozási vonal” fogalmának pontosítása is. Eddig gyakran teljesen megakadályozta a telkek egyes részeinek beépítését, most azonban szűkebb értelmezést kapott, így több esetben már nem jelent automatikus tiltást.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki például a kapuhoz közel szeretne egy kisebb kerti tárolót építeni a bicikli vagy szerszámok számára, az a helyi szabályozás engedélye alapján mostantól az előkertben is megteheti. Ugyanez igaz a garázsokra is, amelyek keskenyebb telkeken eddig sokszor csak nehezen elérhető helyre kerülhettek.
A könnyítés másik előnye, hogy a TÉKA által rögzített mérethatárokon belül a kisebb melléképítmények – például sufnit vagy kerti tárolót – legtöbb esetben engedély és bejelentés nélkül lehet megépíteni, ha a helyi HÉSZ ezt jóváhagyja.
indexkép: Getty Iamges
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!