Skip to main content
2026. április 27., Hétfő, Zita névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ/MTI | Mindenki ügye

Íme a részletek: így emelkedik majd az orvosok bére

Az új bértábla alapján egy idős orvos keresete akár 2,4 millió forint is lehet.

Azzal, hogy a miniszterelnök elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) bértábla javaslatát, megteremtette a hálapénzmentes, megfelelő orvosi szakmai munka lehetőségét – jelentette ki a MOK elnöke online sajtótájékoztatón szombaton.

A döntés nyomán egy rezidens a jövőben havi 700-800 ezer forint alapbérre számíthat, amely az orvosi karrier során elérheti a 2,4 millió forintot, így megállítható az orvosok elvándorlása

– mondta Kincses Gyula.

A kormányfő fogadja Kincses Gyulát (Fotó: Benko Vivien Cher / MTI)


A miniszterelnökkel folytatott tárgyalás során az is elhangzott, hogy a béremeléssel egyidejűleg a büntetőjog szankcionálni fogja a hálapénz nyújtását és elfogadását egyaránt

– tette hozzá a MOK vezetője.


Lénárd Rita, a kamara alelnöke történelmi lépésnek nevezte a kormányfőnek a bérrendezésről hozott döntését, amelynek nyomán hetven év után kivezethető a magyar egészségügyet mérgező hálapénz rendszere.

Szombat délután a MOK honlapjára felkerült a kormányfő által is elfogadott új bértábla:

A béremelésről szóló javaslatot várhatóan hétfőn nyújtják majd be, és a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy három lépésben fog megtörténni: 2021. január 1-jétől nyolcvan, a következő két évben pedig újabb húsz-húsz százalékkal nőhetnek a bérek.

Orbán Viktor bejelentette az orvosbérek emelését és a hálapénz kivezetését

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!