Skip to main content
2026. szeptember 24., Csütörtök, Gellért, Mercédesz névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | Egri Ügyek | Környék ügye

Tavasszal nyílhat meg az állatkert Felsőtárkányban

A nyitásra egy oroszlán is megérkezhet.

De már hamarabb beköltöztetik az első védett állatokat a heol.hu szerint. A napokban kapta meg a Heves Megyei Kormányhivataltól a működési engedélyt a Felsőtárkány mellé tervezett állatkert, így nincs akadálya annak, hogy márciusban megnyithasson a látogatók előtt, tájékoztatta a lapot Pullai Béla, az intézmény igazgatója. 

"Az első időszakban körülbelül 40-50 fajjal várjuk majd az érdeklődőket, ez a szám az idő előrehaladtával fokozatosan bővülni fog. Az állatok nagy részének a helyét már kialakítottuk, a tél folyamán az utakat szeretnénk kivitelezni. Jelenleg az első feladatunk egy ütemterv készítése a nyitásig szükséges teendőkről" – emelte ki az igazgató a heol.hu-nak.

Már most is vannak állatok az eredetileg öt hektárosra tervezett, Lamport-völgyi területen azonban abból csak három hektár lesz látogatható, de az idő előrehaladtával, a fejlesztéseket követően előreláthatólag három év múlva lesz teljesen látogatható az állatkert.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!