A pop testté lesz

A Perfect első hallásra veszélyesen szép dal. Annyira sima, annyira puha, annyira pontosan adagolja a meghatottságot, hogy az ember könnyen gyanút foghat. Mi van, ha ez csak egy újabb ipari szerelemdarab, amit esküvőkre gyártottak, hogy a násznép egyszerre könnyezzen és telefonozzon. Aztán egyszer csak kiderül, hogy nem. Vagy legalábbis nem csak az. Mert a Perfect mögött nem csupán ügyes hangszerelés és piaci ösztön van, hanem menekülés is. Ed Sheeran menekülése egy hamis világból vissza valamihez, amit még valódinak érzett.

Sheeran ekkor már túl volt egy komoly hollywoodi kiábránduláson. Körbenézett a hírnév díszletében, és rájött, hogy ott sokan nem őt szeretik, hanem a róla gyártott képet. Ez nem kis különbség. Sőt, talán ez a legfájdalmasabb különbség, amit egy ember megélhet. Amikor körülötted minden csillog, de közben senki nem téged lát, csak azt, amit rád vetít. Innen érthető meg igazán, miért lett ilyen fontos számára Cherry Seaborn. Nem azért, mert ő volt a „tökéletes nő”. Hanem mert ő még a hírnév előtti Edet ismerte. Azt az embert, aki még nem brand volt, nem iparág, nem algoritmusra optimalizált szelíd vörös hajú popóriás, hanem fiú. Ez a dal tehát nem pusztán szerelmes vallomás. Inkább visszamenekülés a valódihoz.

Kikötő hírlevél: Versvideók és versdekódolások mentése az e-mail fiókodba. 

Atlantic Records (Egyesült Királyság), CC BY 3.0, via Wikimedia Commons https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Ed_Sheeran.jpg

És ettől máris több lesz, mint romantikus sláger. Mert a Perfect nem egyszerűen azt mondja, hogy megtaláltam az igazit. Hanem azt, hogy egy olyan közegből jövök vissza hozzád, ahol minden műanyag lett, és most végre újra elhiszem, hogy van még valami, ami nem díszlet. Ez a dal ezért nem giccses, hanem veszélyes. Ugyanis ma, amikor a kapcsolatok jó része gyors csere logikája szerint működik, amikor az ember sokszor már a saját érzéseit is úgy nézi, mintha görgethető tartalom volnának, a Perfect egy régi, de el nem múló vágyat nyit ki: hogy talán még létezik maradandó közelség.

A legszebb az egészben, hogy a dal alapképe sem valami steril romantikus katalógusból jön. Nem gyertyafény, nem fehér rózsa, nem gyárilag illatosított szerelem. A kutatásunk szerint a híres sor, a „Barefoot on the grass, listening to our favorite song” egy nagyon is földközeli, valós pillanatból nőtt ki. Ibiza. Hajnal. James Blunt háza. Két ember mezítláb a fűben, miközben nem valami finom zongoradarab szól, hanem Future March Madness című száma. Ez majdnem abszurd. És épp ettől hiteles. A Perfect tehát nem azért erős, mert eleve hibátlan közegben született, hanem mert egy teljesen mai, kicsit zilált, kicsit vad helyzetből tudott időtlen lenni.

Ez nagyon fontos. Mert így a tökéletesség itt nem sterilitást jelent. Nem azt, hogy minden makulátlan. Hanem azt, hogy egy töredezett világban egyszer csak van egy pillanat, ami a helyére kattan. És az ember rögtön tudja, hogy ezt nem lehet futószalagon gyártani. Sheeran ráadásul az ihlet után azonnal stúdiót foglalt, és lényegében egyetlen nap alatt megírta a dalt. Később azt mondta róla, hogy ez lett a saját „Yesterday”-e. Ezt nem kis magabiztossággal mondta. Csakhogy itt most tényleg nem nagyképűség van, hanem pontos önérzet. Érezte, hogy valami olyat kapott el, ami túl fog élni egy albumciklust.

Persze a Perfect még ettől sem lett volna világsláger, ha csak őszinte. A másik fele ugyanis kőkeményen profi. A kutatás szépen megmutatja, hogy Sheeran és a kiadója nem egyszerűen kiadtak egy jó dalt, aztán hátradőltek. Tudatos életciklus-menedzsmentet építettek köré. Először az album részeként, aztán rádiós kislemezként, utána Beyoncéval új közönségnek, majd Andrea Bocellivel egy másik kulturális szintre emelve. A személyes igazság és a zeneipari fegyelem ritkán találkozik ilyen tisztán. A Perfect pontosan ettől lett modern klasszikus. Nem választania kellett a szív és a stratégia között, hanem mindkettőt vitte egyszerre.

És van még benne valami, amitől az egész nemcsak sláger, hanem családi történet is. A hangszerelés mögött ott van Matthew Sheeran, Ed bátyja, és ott van a haldokló nagymama kívánsága is, hogy a két testvér végre dolgozzon együtt. Ez a rész már majdnem irodalom. Hirtelen a „tökéletes” szó is más értelmet kap. Nem a hibátlan szerelmet jelenti, hanem azt a ritka pillanatot, amikor több szál összeér. Szerelem, testvériség, családi kérés, visszatalálás, és egy dal, amely egyszerre lett személyes és mindenkié.

A klip is ezt erősíti. Havas táj, kunyhó, egyszerű örömök, közelség, játék, pizza, macska. Elsőre szinte túl szép. De pont ez a lényege. Nem a luxust tolja az arcunkba, hanem a meghittség alapképeit. Mintha azt mondaná: az emberi boldogság legalján nem a presztízs van, hanem a biztonság. Egy olyan korban, ahol mindent fel kell mutatni, be kell árazni, ki kell posztolni, a Perfect újra meg újra ugyanarra a szelíd botrányra épít: hogy talán a legfontosabb dolgok mégsem látványosságok. Hanem valaki, aki ott marad. Valaki, aki ismert a hírnév előtt. Valaki, akinek nem kell magyarázni, ki vagy.

És itt válik a dal igazán közéletivé is, még ha nem is pártpolitikai értelemben. Mert a Perfect egy szétesett, felgyorsult, eldobható korban a maradásról beszél. Nem harsányan. Nem okoskodva. Csak makacsul. A mai világ hajlamos mindent fogyasztási logikára fordítani. Embert, érzést, kapcsolatot, időt. A Perfect ezért nem azért lett ekkora, mert tökéletességet ígér. Hanem mert a tökéletlenség korában valami olyat ígér, amire már majdnem szégyellünk vágyni: maradandóságot.

Ezért működik még ma is. Nem azért, mert hibátlan dal. Hanem mert ráérez valamire, amit nem tudtunk elfelejteni. Arra, hogy a szeretet nem attól nagy, hogy patyolattiszta, hanem attól, hogy átvisz egy hamis világon anélkül, hogy maga is teljesen hamissá válna.

Ha a dalra készült költői adaptáció érdekel, azt megtalálod majd a social felületeimen.
Ha pedig kíváncsi vagy, hogyan szól ugyanez a feszültség egy reflexióversben, ahol már nem a sláger beszél, hanem az, ami mögötte marad, amikor a zene elhallgat, iratkozz fel a hírlevélre.

A Perfect végül talán nem is a szerelem tökéletességéről szól. Hanem arról, hogy van-e még ember, hely, hang vagy ölelés, ahová vissza lehet menekülni a hamis világból. Ed Sheeran erre azt mondja: igen. És a világ milliárdjai nem azért hallgatják újra meg újra, mert elhiszik neki a mesét. Hanem mert szeretnék, ha igaza lenne.

1. Ha a versek is érdekelnek: itt megtalálsz engem is, a sorok között. Várlak a verses oldalamon.
2. Verseskötetem ide kattintva érhetző el.

indexkép: A. Perez Meca/Europa Press via Getty Images