Eger ügye
Az égerfákról kapta Eger a nevét, ahol az emberek nem szeretnek olvasni? – Így írtak 166 éve Egerről
| EÜ
A Vasárnapi Újság 1854 decemberének utolsó napján közölt egy olvasói levelet, amelyben a szerző egyebek közt azon elmélkedik, hogy honnan is kapta Eger a nevét, majd említést tesz a város építészetéről, nevezetességeiről és neves alakjairól. A nyelvezetében is csodálatos szöveg nagyon sok érdekes meglátást közöl Egerről, az egriekről. Ne…
Kiderült, hogy hol és mikor temetik el Kelemen Csabát
| EÜ
"Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik jelen kívánnak lenni, vagy gondolatban fejet hajtani, hogy Kelemen Csaba színművész kollégánk temetése november 14-én 10:30-kor lesz a nagytályai temetőben…
Pontról pontra reagált a frakcióból kiugró képviselők vádjaira Eger polgármestere
| EÜ
Az Egri Ügyek birtokába került Mirkóczki Ádám egri polgármester levelének néhány részlete, amelyet az országos ellenzéki pártoknak küldött annak kapcsán, hogy az ellenzék által támogatott és részben…
Hiába nevezték ki Szőcs Arturt, az egri Fidesz-vezér szerint nem lesz belőle színházigazgató
| EÜ
Nem lesz színházigazgató Szőcs Arturból, az egri Gárdonyi Géza Színház múlt csütörtökön az Egységben a Városért frakció közgyűlési többségével megválasztott, új direktor-jelöltjéből, legalább is, ha…
Az egri Fidesz a kormányhivatalhoz fordult Szőcs Artur színházigazgatói kinevezése miatt
| EÜ
A Megyeháza előtt tartott sajtótájékoztatót hétfőn az egri Fidesz-frakció két képviselője, Kovács Cs. Tamás és Lombeczki Gábor. A tájékoztató apropója az volt, hogy törvényességi felügyeleti eljárást…















