Eger ügye
Eger csaknem húszmillió forinttal támogatja a nagy helyi rendezvényeket
| EÜ
A márciusban kialakult vírushelyzet miatt az egri rendezvények elmaradtak, a szervezőknek is teljesen újra kellett gondolni programjaikat. Eger önkormányzata fontosnak tartja, hogy segítséget nyújtson minél több elmaradt esemény megtartásához, fellendítendő a város turisztikai életét, szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget adva az egrie…
A Hit Gyülekezete lesz az egri Wigner Jenő Középiskola fenntartója
| EÜ
A közelmúltban Eger honlapján megjelent néhány, városi ingatlanokat érintő polgármesteri határozat. Ezek egyike a Senator-ház eladásáról szólt, amelynek kapcsán az önkormányzat azt a tájékoztatást ad…
Újabb változások a Volánbusz-menetrendben: megszűnik az Eger-Kalocsa járat
| EÜ
Július 1-jétől, az első járványügyi menetrendek június 20-i bevezetése után újabb viszonylatokon változik a Volánbusz országos autóbuszjáratainak közlekedése.
A Volánbusz Zrt. szerdai közlemén…
Hivatalos: augusztusban rendezik meg az Egri Bikavér Ünnepet
| EÜ
Mint minden nagyrendezvény az országban, így az Egri Bikavér Ünnep sorsa is sokáig kétséges volt. A szervezők már korábban közölték, hogy a szokásos júliusi időpontban biztosan nem tudják megrendezni…
Ez most az egyik legmenőbb élményajándék Egerben – FOTÓK
| SZPONZORÁLT TARTALOM [X]
„Vegyél részt vezetett quadtúráinkon! Válassz a különböző útvonalak és időpontok között. A túravezető irányításával garantáltan a legnagyobb élményben lesz részed, a környék legcsodálatosabb útjait b…















