Fő tartalom átugrása
2026. november 08., Vasárnap, Zsombor névnap

Eger ügye

| Csarnó Ákos - közlemény
A Baptista Szeretetszolgálat Egerben is jól ismert akcióját a 2021-es évben immár 17. alkalommal hirdetik meg a városunkban. A tavalyi évben több mint ezer ajándékcsomag gyűlt össze Egerben, s a fantasztikus - történelmi rekordot jelentő - év után ismét számítanak az adományozókra, hogy együttes erővel minél több rászoruló gyermekeknek o…
| Csarnó Ákos
Az Egri Úszó Klubot két lány versenyző képviselte a rangos válogatott versenyen, képviselve Magyarországot! Sós Borbála Mária és Szabó Lilla 5 versenyszámban álltak rajthoz és 4 éremmel térnek haza…
| Csarnó Ákos
A dobós diákok évek óta lelkesen és eredményesen szerepelnek a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen. Ebben a tanévben az iskola 60 tanulója vállalkozott erre az irodalmi és nyelvi feladatokat egyaránt t…
| Csarnó Ákos
Speciális szabályokat vezetett be a kormány a földhivatalok esetében az igazgatási szünet idejére - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a legtöbb állami ügyfélszo…
| Csarnó Ákos
Pár napja írtunk arról, hogy Egerben, a Felsővárosi Sporttelepen problémákat tapasztaltunk: nem működő pályavilágítás a telep egy részén, egy korábbi felújítás-átalakítás után ott hagyott építési tör…