Skip to main content
2026. április 30., Csütörtök, Katalin, Kitti névnap

Egriügyek

| Csarnó Ákos
FRISSÍTÉS Kedd délutánra a lakásokban már volt áram, azonban a közvilágítás még nem került visszakapcsolásra. Csákvári Antal Fidesz frakcióvezető levélben fordult Gömöri László alpolgármester felé majd a helyben élők felé is küldött egy magyarázkodó levelet illetve olvasóink is jelezték a problémát: Azt a tájékoztatást kapta...
| Egri Ügyek
Orbán Viktor miniszterelnök egy hétfői parlamenti felszólalás során azt mondta, hogy akik úgy érzik, hogy Románia gazdasági vagy társadalmi szempontból megelőzte Magyarországot, azoknak érdemes len...
| Bakos Balázs
Jelentős korlátozások szerdától az informális EU-csúcs miatt! 2024. november 6-án 14 órától 24 óráig a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 ...
| Bakos Balázs
A Magyar Urológusok Társasága a Magyar Rákellenes Ligával együttműködve Férfiegészség Kampányt indított ez év októberében. Céljuk az egészségtudatosság és a prosztata tudatosság növelése, a bete...
| Bakos Balázs
Női felnőtt együttesünk második csapata, a Nógrád Vármegyei bajnokságban szerepel, ahol címvédőként szerepel. A mögöttünk hagyott hétvégén Balassagyarmaton a Bátonyterenye, a Talent SE és a Som...