Fő tartalom átugrása
2026. november 08., Vasárnap, Zsombor névnap

Egriügyek

| EÜ
Ahogy azt korábban portálunk is megírta, pénteken mintegy ötszáz bála kapott lángra Demjénben. Az egri hivatásos tűzoltók vonultak ki, hogy megfékezzék a lángokat, amelyeknek hatalmas füstje miatt le kellett zárni a Kerecsend és Demjén közötti utat. Az Agria TV korábban egy fényképet már megosztott a helyszínről, időközben pedig egy d…
| EÜ/MTI
Ötszáz alá csökkent a koronavírus-fertőzés miatt kórházban ápoltak száma – közölte az országos tisztifőorvos az Operatív Törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília kiemelte, a járván…
| EÜ
Már lát esélyt az OB I-es indulásra, és a céljuk egy masszív középcsapat kialakítása – mondta az Egri Vízilabda Kft. ügyvezető elnöke az InfoRádióban azután, hogy kiderült, 300 millió forintos támoga…
| EÜ
Nagyon sok embert rúghattak ki áprilisban is, 428 ezer főre ugrott ugyanis a potenciális munkaerő-tartalék a KSH legfrissebb adatai szerint, melyeket az Index vett észre. A portál megjegyzi, ezekről …
| EÜ
A Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg az a kormányrendelet, amely a járványügyi helyzetre való tekintettel az elsősegélynyújtási ismeretekről szóló igazolás nélkül is kiadhatóvá teszi a jog…