Fő tartalom átugrása
2026. november 08., Vasárnap, Zsombor névnap

Egriügyek

| MTI
Mori Josiro, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője szerint jövő nyárról semmiképpen sem lehet tovább halasztani a játékokat. Mori csütörtökön egy interjúban reagált az elmúlt napokban többek által megfogalmazott aggodalmakra, melyek szerint a koronavírussal még jövő nyárra sem sikerül majd világszinten teljesen megbirkózni…
| S.I.
Csütörtökökön jelentette be Mirkóczki Ádám polgármester, hogy szombattól Egerben kötelező a maszk viselése. Az erre vonatkozó önkormányzati rendelet alapján próbáltuk összegyűjteni az ezzel kapcsolat…
| EÜ
Rövid időn belül kettő anyagi káros baleset történt Hort térségében – írja a police.hu. Az M3-as autópálya Budapest irányába tartó oldalának 67-es kilométerében, Hort közelében, 2020. április 24-é…
| EÜ
A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2020. április 21-én a hajnali órákban állították elő otthonukból azt a férfit és nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2020. március 23. és á…
| EÜ
A hatvani Bosch-gyár megrendelési állománya 70-75 százalékkal zuhant, ezért a cég több mint 800 embertől válik meg – ez derült ki az Index birtokába került, a gyár dolgozóinak küldött belső levélből…